Állategészségügy

Az állategészségügy az ember számára fontos állatok egészségével, az állati eredetű termékek kifogástalan minőségével kapcsolatos megelőző, ellenőrző és gyógyító intézkedések, valamint ezt a célt szolgáló intézményrendszer összessége. Az állatok az állatállomány gazdasági és közegészségügyi jelentősége miatt már az ókortól kezdve rendeletekkel szabályozták az állategészségüggyel kapcsolatos tevékenységeket. Magyarországon Szent László törvénykönyve is tartalmazott erre vonatkozó intézkedéseket. A múlt század legnagyobb eredménye a 18. század óta Európa-szerte pusztító „keleti marhavésznek” nevezett vírusos betegség leküzdése volt. A kór az 1860-as években Magyarország fontos exportcikkét, a szürkemarhákat pusztította. Többek között ezért, a kormány az állategészségügyet központi irányítás alá vonta. Mint a közigazgatás külön ága, az akkori Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium külön osztálya volt. 1881-ben a jobb áttekinthetőség céljából felosztották Magyarország területét 8 állategészségügyi kerületre. Az 1888-ban hozott VII. tc., amely az állategészségügy rendezéséről szól, rendelkezik az első teljes hatósági állatorvosi hálózat kiépítéséről. Azóta az ország területén – állat-egészségügyi szempontból – nincs „fehér folt”. Számos egymást követő és egymásra épülő rendelet szigorú végrehajtásának eredményeként 1881-ben megszűnt Magyarországon a „keleti marhavész”. Ezt a beteg és elhullott állatok kötelező bejelentése, a beteg állatok kártalanítás melletti leölése, az állatforgalmat ellenőrző ún. marhalevél intézménye, a határ menti állomány törzskönyvezése, a veszteglő intézetek (karanténok) létrehozása, valamint az állatorvosi szakoktatás szintjének további emelése eredményezte. Ezekben a rendelkezésekben és intézkedésekben fogalmazódott meg a korszerű állategészségügy alapja.

Az 1890. évi XVII. tc. az állatorvosi közszolgálatot új alapokon szervezte állategészségügyi rendészetté, amely a közjogi hatóságoknak (alispánok, főszolgabírák, rendőrkapitányok) volt alárendelve. Állat-egészségügyi ellenőrzés alatt állt az állatforgalom és az állati termékforgalom az egész ország területén és a határokon át, a vágóhidak működése, a gyepmesterség (sintértelepek), a fertőtlenítések stb. Az állatorvosi tiszti vizsga tárgyai az állattenyésztés, a kórbonctan, a járványtan és a hússzemle voltak. Ezeknek az intézkedéseknek a bővített, illetve a mai tudományos igényű változatai védik az ország állatállományát és ezen keresztül a lakosság egészségét.

Az állat-egészségügyi intézményrendszert az állatorvosi kar működteti, az állatorvosok képzését az 1899-ben alakult Állatorvosi Főiskola látta el, amely 1962 óta Állatorvos-tudományi Egyetem.

A korszerű állatorvosi tevékenység a gyógyszerek mellett igényelte az oltóanyagokat, ezért 1912-ben megalapították a Phylaxia Oltóanyag-termelő Intézetet, és más, kisebb oltóanyag-termelő helyet. Ugyanezért hozták létre diagnosztikai és kutató bázisként a Magyar Királyi Országos Állat-egészségügyi Intézetet 1928-ban. Itt végezték a hazai termelésű oltóanyagok ellenőrzését is. Az 1929-es {II-516.} XIX. tc. rendelkezett az Állat-egészségügyi Szabályzat megalkotásáról: 100 000/1932. sz. FM rendeletként jelent meg ez a korszakalkotó szabálygyűjtemény. A ma használatos Állat-egészségügyi Szabályzat is ezen alapul. 1933-tól kezdődően, egyre nagyobb területre terjedően bevezették az ebek veszettség elleni kötelező védőoltását, a kóbor és gazdátlan ebek leölését. Ennek eredményeképpen 1939-re az ország döntő része mentessé vált ettől, az emberekre is veszélyes, gyógyíthatatlan betegségtől. 1942-ben már minden összeírt eb oltva volt.

A magyar betegségnek (morbus hungaricus) is nevezett gümőkór egyik okozója a gümőkóros tehén és teje, mint fertőzési forrás volt. Ennek a betegségnek a felszámolását kezdték meg 1930-tól a gazdaságok önkéntes jelentkezése alapján, állami támogatással.

A nagy gazdasági kárt okozó sertéspestis ellen 1932-től, a párosujjú patás állatokat („hasítottkörműeket”: szarvasmarha, juh, kecske, sertés) megbetegítő ragadós száj- és körömfájás ellen 1938-tól vetettek be oltóanyagokat a betegség terjedésének megakadályozására és a károk mérséklésére. 1938-ban 1100 állatorvos dolgozott Magyarországon.

A második világháború idején az ország területe jelentősen megnőtt. Az állatorvosi hálózatnak azonos állatorvoslétszám mellett, jóval nagyobb területet kellett ellátni. A visszakerült területeken olyan betegségek is előfordultak, amelyeket már leküzdöttünk, vagy addig nálunk azok nem fordultak elő. Kárpátalján és a Délvidéken a fertőző sertésbénulás, Erdélyben a sertések, szarvasmarhák, bivalyok pasteurrellosisa okozott gondot. A németek által zsákmányolt lovaktól pedig a takonykór és a tenyészbénaság ütötte fel újra a fejét. Az olasz katonák a csirkehússal a baromfipestist is hozták. Ezzel egyidejűleg a gyógyszerek és oltóanyagok mennyisége csökkent, az állatok egészségét és jó termelését biztosító takarmányok mennyisége és minősége romlott. A feketepiac magas árai miatt pedig eltitkolták az állatok megbetegedését. A háború végére egy állatorvosokban megfogyatkozott, számos járvánnyal küzdő, takarmány-, gyógyszer-, oltóanyag-hiányos helyzet alakult ki. Mivel az apaállatok létszáma 1/3-ára csökkent, a termelés újbóli megindításához az ide-oda szállításuk szükséges volt. A betegség széthurcolásával az állategészségügy addigi eredményei végképp semmivé váltak. A háborút követő két évben az ebek oltása sem történt meg. A baromfipestis helyenkint 80–90 százalékos veszteségeket is okozott.

A helyzet normalizálására, a feladatok jobb meghatározásához már 1954 novemberében állat-egészségügyi szempontból ismét kerületekre osztották az országot. A tsz-ek és állami gazdaságok kialakítása kezdeti időszakában (1949–1953) az állatállomány 50 százalékkal növekedett, de a termelés növekedése ettől jelentősen elmaradt. Ezt a takarmányhiány miatti elhullások, az a kedvezőtlen egészségügyi hatás, amit a kisgazdaságok állatállományának a közösbe való bevitele, a termelési kedv jelentős visszafogottsága okozta. 1950. október 1-jétől minden állatorvos állami szolgálatba került: üzemi vagy hatósági állatorvosként. Az oltóanyag-termelő vállalatok a Phylaxia irányításával szintén állami tulajdonba kerültek 1948 közepén. 1950-ben létrehozták az Állategészségügyi Kutató Intézetet, 1952-ben pedig önálló szervezet lett az Állat-gyógyászati Oltóanyag-ellenőrző Intézet. A hatalmas állatlétszám, például a központi sertéshizlaldák, új gondokat vetettek fel, amelyek addig ismeretlenek voltak. Számos betegség, mint például ebveszettség, takonykór, tenyészbénaság, sertésorbánc, juhhimlő, ragadós száj- és körömfájás, baromfipestis okozta veszteségeket meg lehetett szüntetni a rendeletek szigorú {II-517.} véghezvitelével, új típusú oltóanyagok felhasználásával, rendszeresen végzett új diagnosztikai vizsgálatokkal, az állathigiéniai szabályok betartásával. 1958-ban célul tűzték ki az ország szarvasmarha-állományának mentesítését a gümőkortól. Ezt 1982-re sikerült elérni.

Az Állatorvos-tudományi Egyetemen 1970-től megkezdték a szakállatorvosok képzését egy-egy állatfaj vagy munkakör speciális igényeit figyelembe véve (pl. sertés-egészségügyi, vagy élelmiszer-higiéniai szakállatorvos). Az általános tananyagba bekerült a hal-, a vad- és a méh-egészségügy is. Az állatorvosi tevékenység bővült az élelmiszer-termelés és az ipari takarmányok termelésének ellenőrzésével.

A rendszerváltás után a folyamatok részben visszafordultak: a magánosítással megszaporodnak a kisebb állatlétszámú telepek, ismét van magán-állatorvosi praxis, a piaci igények szerint magán-állatklinikák létesültek. A hazai és a nemzetközi kutatások eredményei a hétköznapi állatorvosi munkát segítik. Vakcinák, gyógyszerek és gyártóik versengenek egymással, kiválasztható az adott állatnak vagy állománynak legmegfelelőbb szer és módszer. A legfontosabb célok egyike, hogy a gazdasági károkat okozó betegségektől mentes állományokat hozzanak létre, illetve az egyes betegségekkel terhelt állatállományokat mentesítsék. Szigorúbb szabályok vonatkoznak a tenyészállatokra, mint az árutermelő állatokra. Míg néhány évtizede az emberek védelmére kellett a gümőkortól mentesíteni a szarvasmarhákat, addig manapság az esetleg gümőkorban szenvedő állatgondozó fertőzheti meg az állatokat és teszi lehetetlenné a termelést. Más zoonózisok (élő állatról emberre vagy emberről élő állatra terjedő betegségek) is nagyobb figyelmet kapnak az állatorvosi tevékenység során. Fellendülőben van a lóállomány, egészségügyi problémáikkal többet találkoznak az állatorvosok. Előtérbe kerültek a kedvtelésből tartott állatok, elsősorban a kutya és macska egészségügyi gondjai is.

A gazdasági haszonállatok mesterséges termékenyítése a mindennapok gyakorlata. A külföldről történő állatbeszerzés már nemcsak élőállattal, de szarvasmarha és juh esetében mélyhűtött embrió formájában is megszokott dolog. A biotechnika (mesterséges termékenyítés, ivarzásszinkronizálás, ellésszinkronizálás, embrióátültetés stb.) és a biotechnológia (génmanipuláció, embrió ivarmeghatározás, embriófelezéssel előállított ikrek stb.) az állatorvosi tevékenységben is teret nyert. Ennek megfelelően képezik a szakembereket. 1995-ben Magyarországon körülbelül négy és fél ezer állatorvos dolgozott.

Az állat-egészségügyi beavatkozások során egyre fontosabb szempont az állatvédelem, az állatok jogainak (kedvező tartási feltételek, egészséges élet, a fájdalommentes beavatkozások, állatkínzásnak minősülő cselekedetek kizárása) az állathigiéniai igényeknek, az állatok viselkedésének (alkalmazott etológia) figyelembevétele, tiszteletben tartása.

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)