Az elmúlt év szerényebb terményárai, az értékesítési nehézségek, a támogatások kifizetésének késedelme, az intervenciós felvásárlás csúszása érthető módon demoralizálja a termelői szférában résztvevőket. Következésképpen a szorító gazdasági viszonyok között viszont minden területen különösen nagy hangsúlyt kapnak a költségtakarékos megoldások. A helyesen végzett, a talajok szervesanyag-visszapótlására és szerkezetjavítására irányuló zöldtrágyázás e szempontnak is - minden mással szemben - nagyon megfelel. A rövid, ill. hosszú nappalos és a semleges zöldtrágyanövények helyes megválasztása lehetőséget kínál arra, hogy a nyáron betakarított növények tarlómunkái után a megfelelő - és munkaszervezési szempontból is legalkalmasabb - időben gondoskodjunk a talajok mielőbbi növényborítottságáról. A keresztesvirágúak - olajretek, mustár - rövidnappalos növények, ezért vetésidejük a nyárvégi időszakban esedékes. Pl. a júliusban elvetett, rövid nappalos mustár - ha van elég csapadék - szépen kikel ugyan, de a vegetáció nem nő meg, generatív és fejletlen marad. Így a kívánt vegetatív tömeget és talajszerkezet javító gyökérmennyiséget nem képes megtermeli. Ugyanakkor a hosszú nappalos facélia viszont minden időszakban sikeresen vethető, szépen díszlik, jó borítottságot ad, és nagyon igénytelen növény. További lehetőséget kínál az olajretek, a pohánka, a bíborhere, takarmányrepce vetése és a belőlük létrehozott zöldtrágyakeverékek, amelyeket az adott terület talajviszonyaira adaptáltan kell alkalmazni.
A magyar gazdálkodók számára is hihetővé kell tenni, hogy a köztesnövények termesztéséből adódó előnyök valóban léteznek, és ezt a költséghozam számítások is alátámasztják. A termesztésükre fordított összegek persze nem azonnal, hanem egy termesztési cikluson belül térülnek meg és kamatoznak. Mérséklődnek a művelési költségek, kevesebb művelet szükséges a talajmunkákhoz, a magágy készítéséhez. Fokozatosan visszaszorulnak a gyomok a területről, és csökkennek a növényvédelmi kiadások. A talaj vízgazdálkodása javul a magasabb szervesanyag tartalom következtében, így jobbak a terméskilátások a szárazabb évjáratokban is. Természetesen az előveteményhatás és a zöldtrágyázás előnyeit a mintegy 10–15%-al növekvő terméseredmények is jelzik. A köztesnövények számos előnyét tehát komplexen kell értékelni.
Az jelenlegi általános magyar agronómiai gyakorlat a nyáron lekerülő kultúrák után legtöbbször nagyon sablonos. Szalma letakarítás és sebtében – nem túl nagy gonddal – elvégzett tarlóművelés történik ugyan, de mindez nagy időeltolódásokkal és nem a talaj nedvességtartalmának minél jobb megőrzése érdekében. A talaj víztartalma napról napra csökken a nyári hőségben, és a gyomosodásból eredően általános gondozatlanság jellemzi a határképet. Avatott szemnek ez a kép a leginkább lesújtó és mezőgazdaságunk negatív jelképe, pont a turistaszezonban.
Ilyen előzmények után az őszi mélyszántást az elhanyagolt, összetömörödött, kiszáradt, elgyomosodott földeken jóval magasabb energiafelhasználással lehet csak elvégezni. Ekkor kapja meg a terület az alapműtrágyákat, néhol esetleg istállótrágyát is. A talajok nagy részében sem a vízmegtartó képességhez, sem a műtrágyák feltáródásához nem áll rendelkezésre elegendő szerves anyag.
Nos, ezt a gyakorlatot lehet és kell megreformálni a már rendelkezésre álló példák alapján a köztesnövények vetésével! Egyre többen ismerik fel a talajtakarásból és zöldtrágyázásból származó előnyöket. A köztesnövényeket ismerjük, hiszen a vetőmagokat itthon állítjuk elő, csak ezeket sokáig kizárólag külföldre termeltük. Olyanokról van szó mint az olajretek, a fehér mustár, a facélia, vagy a takarmányrepce.
A tarlóhántás alkalmazásának céljaként vázlatosan a következő pontokat említhetjük:
– a visszamaradt tarló bedolgozása a talajba,
– a terület gyommentesítése,
– a kártevők, kórokozók élettevékenységének csökkentése,
– a talaj nedvességtartalmának megőrzése,
– a talaj hőforgalmának szabályozása,
– a talajban élő mikroorganizmusok tevékenységének fokozása.
Természetesen elsődleges cél a tarlómaradványok talajba keverése, amit közvetlenül az aratás után kell elvégezni, mielőtt még a talaj kiszáradna. Ily módon biztosíthatjuk a talajban lévő vízkészlet megőrzését is. Száraz viszonyok között ugyanis ez a tarlóhántás elsődleges célja. Hiszen ha sikerül e művelettel a talaj felületén csak egy-két ujjnyi porhanyós réteget teremteni, azzal a porhanyós földtakaró alatt az alsóbb rétegekből felhúzódó nedvességtől még szárazságban is annyira átnyirkosodik a föld, annyi levegőt kap, és a baktériumok oly élénken működnek, hogy eső nélkül is beérik a talaj, és ősszel jó szántást ad, míg a meg nem bolygatott tarlóba annak alapos megázása előtt hiába erőltetjük az ekét. További különbség, hogy a feltört tarlóban a tarlómaradvány, trágya, stb. jobban bomlik. Ha a tarlót feltörjük, annak talaja a kisebb nyári esőket is könnyebben magába fogadhatja, és a mélyebb rétegeknek átadhatja.
A tarlóhántások másik kiemelt célja lehet a gyomirtás, ill. a gyommagvak kikelésre való serkentése, majd a kikelt növények elpusztítása. Ennek következtében később majd a kelő és a növekedésnek indult gyomok mechanikai megsemmisítésének tudunk eleget tenni. Tarlóállapotban nyílik lehetőség ugyanis arra, hogy talajainkban csökkentsük a gyommagvak mennyiségét, és megszabaduljunk egyes igen kellemetlen gyomfajoktól. Különösen sikeres lehet a tarackos és gyöktörzses gyomok irtása nyári időszakban, mechanikai jellegű eljárásokkal. Ilyenek a gyomok kimerítésére, kifésülésére vagy talajba fojtására irányuló eljárások.
A kimerítés módszere abban áll, hogy többszöri mechanikai műveléssel mindannyiszor elvágjuk a gyökértarackos gyomok zöld hajtását a gyökértörzstől, ahányszor azok láthatóvá válnak. Így a növényeket megfosztjuk az asszimilációs lehetőségtől, ezért nem képesek újabb tartalék tápanyagot felhalmozni a gyökereikben, hanem az újabb és újabb hajtásképzéssel a meglevőt élik fel. A kimerítés módszerével legyengített gyomokat a sűrű vetésű és nagy vigorú szántóföldi növények már képesek elfojtani.
Talajba fojtással a sekélyen tarackosodó szártarackos gyomokat, pl. a tarackbúzát lehet elpusztítani, de ez nem lehet célravezető eljárás a mély gyökérzetű gyomoknál, mint amilyen a mezei zsurló (Equisetum arvense) vagy a fenyércirok (Sorghum halepense). Ülepedett, tömődött talajban a tarackbúza tarackjai a talajfelszínhez közel helyezkednek el. Élesre (tehát nem forgatásra) állított tárcsával keresztben-hosszában esetleg többször megjáratva a gyomos területet apró ízekre lehet darabolni a tarackokat. Ezután a felpuhított talajt meghengerezve elősegítjük a szétdarabolt gyökérrészek kihajtását. Miután a hajtások végei megjelennek a talajfelszínen, de a levelek még nem bomlanak ki, a tarackokat mélyre le kell forgatni. A 25-30 cm mélyre aláforgatott és hajtásnak indult tarackdarabokban rendszerint nincs annyi tartalék tápanyag, ami elegendő volna a hajtások felszínre segítéséhez, így azok a talajba fulladnak.
Nyáron többszöri szétdaraboló és forgató művelettel a fenyércirkot (Sorghum halepense) is meg lehet annyira gyéríteni, ill. gyengíteni, hogy a továbbiakban a szántóföldi kultúrák viszszaszoríthatják a gyomosítását.
A tarackok kifésülése nehéz fogassal lehetséges. A fogas által felszínre hozott tarackokat kézi eszközökkel összegyűjtik, majd megsemmisítik. Mivel a tarackos gyomok rendszerint csak foltonként jelentkeznek egy-egy szántóföldi táblán, ez a gyomirtási módszer is számba vehető az üzemi gyakorlatban. Hatására a gyomokról a kultúrnövényekre terjedő kártevők és kórokozók kedvezőtlen élettérbe kerülve nagyrészt elpusztulnak. Szintén jelentős gyérítő hatást gyakorol a gabonalegyek (Chlorops pumilionis, Meromyza saltatrix, Oscinella frit) és a gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides) elszaporodására. Mindezek mellett a gabonaszipolyok (Eurygaster austrica, E. maura, Aelia acuminata, A. rostrata) esetében az aratást közvetlenül követő tarlóhántással megakadályozható, hogy az addig imágóvá még nem alakult egyedek a fejlődésüket az elpergett szemeken szívogatva befejezzék.
A termény- és szalmabetakarítás után a tarlón többirányú változások játszódnak le, amelyek igen meghatározóak a további munkálatok szakszerű megválasztásánál. E folyamatok közül egyrészt – a kialakuló kedvező fényviszonyoknak köszönhetően – a gyomok elkezdenek erőteljesen növekedni, másrészt pedig a kevésbé borított talajfelszín hőmérséklete jelentősen megemelkedik, ami az evaporáció fokozásával a talaj nedvességtartalmának számottevő csökkenését váltja ki. (Mindezek valójában a megváltozott fény- és hőviszonyok hatásainak tulajdoníthatók.) Ahhoz, hogy e kedvezőtlen irányú folyamatokat meg tudjuk állítani, el kell végeznünk a szaknyelven „tarlóhántás"-nak nevezett agrotechnikai műveletet, amely arasznyi (6-15 cm) mélységű talajlazítást és az utána következő sekély felszíni lezárást foglalja magában.
A kalászosok betakarítását követő első talajművelés hagyományosan elterjedt eszközei a különféle tárcsák és tárcsásboronák. Ezeknek a gépeknek az üzemeltetése tradicionálisnak tekinthető, beállításuk, kezelésük és karbantartásuk az átlagos felkészültségű gazdálkodó számára sem jelenthet problémát. A művelet során a talaj felső rétegét meglazítjuk, általában nehéztárcsával. Ez tulajdonképpen a talaj fokozott vízleadását válthatná ki, ennek elkerülése érdekében azonban hengerezéssel (általában gyűrűshengerrel) tömörítjük a legfelső 1-2 cm-t, és ha lehetséges, akkor a tárcsázással egymenetben. Ez a kettős szerkezet meggátolja a további vízleadást a talajból. A művelés határán kialakuló záróréteg, valamint az egyenetlen felszínképzés és a nem kellően visszatömörített felszínlezárás azonban elkerülendő.
A bolygatatlan felszínű fedetlen tarlóhoz viszonyítva így átlagosan 10-30%-kal kevesebb vizet veszít a talaj. A sekély, hántott réteg valójában jobban felmelegszik, mint a hántatlan, ez a – szigetelőként működő – hántott szerkezet viszont meggátolja a mélyebb rétegek fokozott felmelegedését. Ennek hatására a talaj mélyebb rétegeiből a felszín felé mozgó vízpára a lazított réteg alján lecsapódik, s kellően átnyirkosodik. Ebben a nyirkos, kellően laza és levegős talajban a mikroszervezetek tevékenysége felélénkül.
Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a sok tarlómaradvány (magas tarló) – hasonlóan az éretlen, túlzottan szalmás istállótrágya alkalmazásához – kiválthatja a talaj átmeneti tápanyagkészlet-csökkenését. Hiszen a tarlómaradványok és az istállótrágya lebontásában résztvevő mikroorganizmusok az élettevékenységeikhez szükséges nitrogén tápanyagot a talajból veszik fel, mintegy „eleszik" a másodvetésként vetett kultúrnövény elől. Ebből ered az átmeneti nitrogéndefektus. Miután a későbbiek folyamán a mikroszervezetek élettevékenysége megszűnik, az általuk kötésbe vitt nitrogént visszaadják a talajnak, illetve a növénynek. E hatás kiküszöbölhető, ha az egyenletesen szétzúzott tarlómaradványhoz N-műtrágya-kiegészítést adunk, mielőtt a talajba dolgoznánk.
A legkedvezőbb hatás elérése érdekében szükség lehet a hántott tarló ápoló művelésére is. Ezt az árvakelés és a gyomok tömeges megjelenése miatt célszerű elvégezni, mielőtt azok még magot érlelnének. Az ápoló talajmunkát többnyire a hántástól kissé mélyebben végezzük, így biztosítva a talaj kedvező fizikai állapotának megtartását, a következő kultúrnövény keléséhez és azt követő fejlődéséhez szükséges ökológiai feltételek kialakítását. E művelet bizonyos esetekben nem pótolható, kompromisszum nélkül semmilyen körülmények között nem hagyható el, és a követő technológia egyik legfontosabb alappilléreként kezelendő.
Talajlazításnak nevezzük azt a művelési módszert, amely az ülepedett, eketalpbetegségben szenvedő , tömörödött talajrétegeket minden irányban repesztve szétválasztja..
A sorozatosan azonos mélységben történt talajművelése (szántás) során a betömörödött talajréteg meggátolja a víz és a növény gyökérzetének mélyebb talajrétegbe jutását.
Ez a réteg alakítja ki a földeken belvíz és nagy eső utáni úszómedence szindrómát.
Sokan azt hiszik ilyenkor, hogy mennyi eső esett és ezzel milyen jól gazdálkodik a növényzet, holott az eső utáni napsütés azonnal felszippantja ezt a csapadék mennyiséget, majd a talaj felülete összerepedezik és a gyökérzónáig kiszárad. Ilyenkor alakulnak ki az aszályos területek, amelyek menthetetlenül a növényzet kisüléséhez vezet .
Az altalajlazítás jelentősége abban rejlik, hogy a talaj térfogattömege csökken, és nő hézagtérfogata, ezen belül a gravitációs pórusok aránya, ill. a levegő térfogat %-a.
Csak a talaj kisebb nedvesség tartalma mellett hatékony a lazítás ( ne legyen csont száraz és ne legyen úgynevezett kenhető- előzőnél még jobban kiszárad a talaj + rongálja a művelő eszközt, -utóbbinál nem jön létre a repesztő hatás, a talajban csak egy mélyre húzott rés lesz látható, később ha szárad a talaj ezen keresztül pedig kiszáradhat).
A lazítás energiaszükségletét befolyásoló tényezők:
- a talaj tömörödöttsége,
- és a talaj tulajdonsága.
A középmély lazítás száraz talajállapot mellett gazdaságosabb mint a mélyszántásé.
A talajművelés hatékonyságát növeli a lazítózás 2 ? 4 évenként kereszt irányos műveléssel.
A lazítók nem alkalmasak gyomirtásra , az élő tarló élettevékenységének megszüntetésére.
A lazítás mélységét különböző eszközök segítségével lehet elérni:
-kultivátorok : < 15cm,
-nehéz kultivátorok: 10-30cm,
-középmélylazítók : 30-50cm
-mélylazítók : >50cm
művelési mélységgel.
A középmély és mély lazítók kései különböző kialakításúak lehetnek:
- ívelt késű (IH,Lemken)
- egyenes - ferde lefutású (Howard, Agromaster Bull, Kühne)
nagy vonóerő átvitelére alkalmasak, robusztus vázszerkezetre vannak felerősítve .
Kő és gyökérvédelmük: - nyíró csavaros, rugós, hidro akkumulátoros kivitelben van megoldva.
A lazítókések végére különböző alakú lazítószerszámokat lehet felépíteni :
- bontó orr,
- oldalsó szárnyak ,
- vakond drénező .
A lazító kések akkor vannak jól elosztva a vázszerkezeten, ha a lazított mélység közel egyenesen arányos a kések közötti távolsággal, ekkor képes a lazító 45 fokos szögben repeszteni , és ekkor emelkedik meg a művelt talaj a lazító gerincvonala mellett.
Hasznos ha a lazítóval együtt használunk pálcás hengerboronát, rögtörő hengert, mert a művelet során a lazított terület könnyen kiszáradhat, ha nem végzünk utána pl.: szántást.
Sokan vallják azt a nézetet , hogy drága művelet a mélylazítás, de a mai száraz viszonyok mellett elengedhetetlen . Eddigi felmérések alapján a Howard rendszerű lazítókkal gazdaságosabb a művelés, (2késes középmély:60-80LE-ig,3késes középmély 80-120LE-ig 2késes mély 80-100LE-ig, 3késes mély 100-150LE-ig),mint az ívelt késűekkel.
A lazítók művelési mélység állításában segítenek a (3 késes modellektől) a mélység állító kerekek , ugyan akkor a hengerboronás kiviteleknél a rögtörő-tömörítő hengerrel beállítható a művelési mélység.
A nagyobb kopástűrés elérésében pl a DURO-TECH technológiával készített orrbetétek, szárnyak és a lazítószár élvédelme segít.
Vannak ekére szerelhető lazítókések is, ezekkel a művelő elemekkel szerelt talajművelőgépek energia igénye nagyobb , mint az alapgépeké, ugyanakkor nincs velük olyan tökéletes lazítás mint a normál lazítóknál. Jó lehet egy műveletté lehet sűríteni a két munkafolyamatot, ugyanakkor jobban terhelik az ekefejeket, ekeszárat, vázszerkezetet, és az ebből adódó felesleges kopások ,károk terhelhetik a használó pénztárcáját.
Képek: http://agroporta.hu
Az alapvető talajművelés legfontosabb eleme a szántás..
Bár az őszi szántással sokkal jobb termelési eredményeket lehet elérni, mindig maradnak területek vagy időjárási , vagy gazdasági viszonyok miatt tavaszi alapművelésre.
A szántás eszköze az ágyeke vagy váltva forgató eke.
Az ágyekéket összeszántásra és széjjelszántásra, javított ágyszántásra , míg a váltva forgatóekéket egyirányú szántásra használják.
Az ágyekéket nagy területeken , egyenlő arányú méretű területen, míg a váltva forgatóekéket
Sokszögű sarkos földterületeken tudják kihasználni.
Az ekék vásárlásánál döntő szempont, hogy hogy a gép értéke és a művelt terület arányos legyen, mert nehéz lesz kigazdálkodni a használóknak.
A szántóvas által vízszintesen, a csoroszlya által ( feltéve , ha van szerelve az ekére ) függőlegesen vágott, a kormánylemez által átfordított talajszelet a barázdaszelet. Aszerint, hogy hogy milyen mélységben és sebességgel szántunk úgy teljes és nem teljes átforgatásról beszélünk. Teljes forgatás esetén 180 fokot fordul el a barázdaszelet, nem teljes forgatás esetén 135 fokkal a barázdaszeletek bizonyos mértékben fedik egymást.
A szántás során a talaj aprítása, keverése, porhanyítása, és lazítása is történik.
Az őszi mélyszántás célja, hogy a tápanyagpótlásra használt anyagokat (szerves trágyát), szármaradványokat visszajuttassunk a talaj alsóbb rétegeibe, figyelve arra, hogy a felső rétegekben készítjük a magágyat, itt még véletlenül se maradjon kóró, vagy szármaradvány.
Szikes talajok szántása esetén mindig mélyen lazítani sekélyen szántani és szerves trágyázni !
Mivel a korszerű ekék egy húzással összetett munkát végeznek így kedvező üzemanyag felhasználás mellett rendkívül szép munkát végeznek.
Az ágyekék és a váltva forgató ekék felépítésüktől függően lehetnek függesztett vagy félig függesztett kivitelűek. A vontatott ekék kiszorulóban vannak , már csak az erdőművelés során találkozunk vontatott rigolozó ekékkel. Általában lánctalpas traktorok tudják vontatni ezeket az eszközöket , mivel külpontos felépítésűek és elég nagy tömegűek is.
A modern nagy teljesítményű gumikerekes traktorok már függesztett normál hárompont függesztésű illetve külpontos hárompont függesztésű rigolozó ekékkel dolgoznak.
A szántás minőségét nagymértékben meghatározza az ekefej kialakítása, amelyre megfelelő kialakítású szántóvasak (2x ívelt) , kultúr kormánylemezek , kormánylemez toldatok, beforgató lemezek, megfelelő hosszúságú és méretű ekenádak, koptatópofák kerülnek fel , az ekefej elé tárcsás csoroszlya , előhántó ekefej használata megkönnyíti a talaj megfelelő átforgatását. Általában a trágyabeforgató-lemezt nem használják együtt az előhántoló ekefejjel együtt. A tapasztalatokat gyűjtve tisztább földterületeken használják az előhántolófejeket, gazosabb, kóróval szennyezett nedves területeken a beforgatólemezeket.
A beforgató lemezek lehetnek teli és villás kialakításúak. A telivel száraz , a villással nedves talajviszonyok mellett lehet optimális leforgatást elérni.
Az ekenádak a barázdafal felőli oldalon található és erre van szerelve a koptatópofa, egyes modelleknél öntött csúszó saru is. Az ekefejre ható oldalerők ellensúlyozásában van nagy szerepük. A saru pedig a barázda aljára támaszkodik a függőleges erők kiegyensúlyozását biztosítja. A tárcsás csoroszlyák készülnek sima, barázdált felületű és csipkés kialakítású. A csipkés kialakítású változatok használatával az igazán kórós talajokon könnyíthetjük meg a művelést, mert a kórószárakat nem csak beletolják a földbe, de át is vágják azokat segítve az ekefejek tisztább munkáját.
Igazán gazdaságos szántást csak megfelelő minőségű kopóalkatrészek használatával érthetünk el
Erre példa a DURO-TECH technológiával előállított finomszemcsés ötvözött acélból készült
kopóalkatrészek amelyek páncélozva vannak a nagy kopásnak kitett részeken.
Ezzel a technológiával készült alkatrészekkel nem csak versenyképesek a felhasználók az eredeti alkatrészek használatával szemben, de az eddigi visszajelzések alapján sokkal többet is tudnak ezek a termékek. Bár sok külföldi gyártó elsősorban a fogyasztói társadalmat célozza meg olcsónak nem mondható eszközeivel, alkatrészeivel , nálunk a legjobb minőség és értékarány áll kitűzött célként .
A fejek közötti távolság az U kengyeles változatoknál annak függvényében nő vagy csökken ahogy növeljük vagy csökkentjük a fogás szélességet fejenként (után állítva a vonórudat is) Hátránya ennek az egyszerű megoldásnak, hogy nem használható hosszú ekenádak az ekefejeken, mivel közel kerülve egymáshoz kis fogásszélesség esetén az átürítő készség csökken és megnő a bedugulás veszély.
A fix ekeszár felfogató konzolos ekék esetében csak szögbe lehet állítani az ekét annak függvényében, hogy milyen mély szántást és milyen minőségű talajon dolgozunk. Jól ki kell választani a vonógépet, mert csak szerény állítási lehetőségek állnak rendelkezésre, amennyiben túlterheljük a traktort úgy a terhelést csak úgy csökkenthetjük, ha leszerelünk egy eke fejet szárral, vagy váznyúlvánnyal együtt.
A legmodernebb kialakítások egyszerűbb változata, hogy a szár felfogató konzolt fejenként furatok segítségével megfelelő szögbe állítjuk (utánaállítva a vonótengelyt is)
A fogás szélesség általában 2 vagy 4 különböző értékre állítható fokozatosan.
A vonótengely mindig derékszögben álljon a az ekefejek húzási irányára.
Az automata fogás szélesség állításnak van csavarorsó tengelyes és hidraulikus változata is.
Az alapértékre beállított ekefejek mind egyszerre mozdulnak a beállított fogásszélességre szinte milliméterenként adott az állítás lehetősége.
A fejek között a távolság mindig állandó ,így használhatók a hosszú ekenádak és nagy méretű koptatópofák , nincs bedugulási veszély kényelmesebb és gazdaságosabb az üzemeltetése.
A gerendely magasságának növelésével szintén az átürítő készséget növelhetjük az ekéken.
Az optimális magasság függesztett ekéknél : 75 cm-től magasabb, a félig függesztett ekék esetében : 80 cm-től magasabb.
A gerendely kialakítása során figyelembe kell venni, hogy milyen kategóriájú traktor mögé csatlakoztatjuk, és hogy milyen nehéz művelésben használjuk.
A jó minőségű vázszerkezet mikroszemcsés szerkezetacélból készül, amely szavatolja a hosszú élettartamát.
Az ekefejek kő és gyökérvédelme nyírócsapok, nyírócsavarok, rugós, és hidroakkumulátoros biztosításokkal történik.
Lásd: Agromaster Impala ágyekék és Impala Twin váltva forgató ekék
Az ekék munkamélység szerinti csoportosítása:
-sekély szántó: 16cm-ig,
-középmély szántó: 20cm-ig,
-mélyszántó: 30cm-ig,
-mélyítő szántó: 40cm-ig,
-rigolozó szántó: 50cm-től.
A szántás mélységét a talaj művelési célja , tulajdonsága és állapota szerint választják meg.
A szántás elmunkálása során, használnak fogas boronákat, forgóelemes szántáselmunkálót, mélytömörítő hengereket melyeket az eke vázszerkezetéhez lehet kapcsolni merev, és oldható kapcsolattal.
Tavaszi szántásnál is alkalmazzák ezt a talajművelési módszert, utána közvetlenül lehetséges a vetőgépek használata. A nagyméretű rögöket megfelelő méretűre aprítja elősegítve a megfelelő magágykészítést. Előnye, hogy egymenetben a szántással a forgatással egyidejű porhanyítás és felszínegyengetés történik, így kisebb a talaj nedvesség vesztesége és kevesebb a taposási kár. Az üzemanyag felhasználás a szántáshoz képest kicsivel nagyobb és több a teljesítmény igénye, ugyanakkor a több lépcsős magágykészítéshez képest jóval kevesebb és idő szempontjából is takarékosabb.
Lásd: Agromaster Gereben és Gereben Twin fésűs talajelmunkáló borona
Az ágyekék vázára pántokkal szerelt fésűs talajművelő egység oldal irányú kitéréssel művelik a talajt a fogás szélesség keresztmetszetében, míg a váltvaforgató ekékre szerelt változat az új fogáshoz mérten hátra fele lendül át a váz felett és műveli meg a talajt a beállított művelési szélességben.
Képek: http://agroporta.hu