Jogszabályok

32/2007. (IV. 25.) FVM rendelet
a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló, az Európai Unió környezetvédelmi, állatjóléti és -higiéniai előírásainak való megfeleléshez nyújtott támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 139/2004. (IX. 24.) FVM rendelet módosításáról
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. XVII. törvény 81.§-a (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. §

(1) A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló, az Európai Unió környezetvédelmi, állatjóléti és -higiéniai előírásainak való megfeleléshez nyújtott támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 139/2004. (IX. 24.) FVM rendelet (a továbbiakban R.) 14. § (1) bekezdése b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"{14. § (1) A környezetvédelmi célú, valamint az állatjóléti és -higiéniai célú beruházás esetében a kifizetési kérelmet tartási helyenként külön-külön, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon postai úton, a tartási hely szerint illetékes megyei MVH kirendeltségen:}
b) 2006. évre ütemezett beruházásra vonatkozóan 2006. november 1. és 2007. június 30. között,
{lehet benyújtani.}"

(2) A R. 14. § (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"{14. § (2) Az állatjóléti és -higiéniai célú jövedelempótló támogatás esetében a kifizetési kérelmet az (1) bekezdésben foglaltak szerinti módon:}
b) 2007. évre vonatkozóan 2006. november 1. és 2007. június 30. között,
{lehet benyújtani.}

2. §

Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, azzal, hogy rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

Kapcsolódó cikkek:
139/2004. (IX. 24.) FVM rendelet

2007.05.02.

.../2007. (...) FVM rendelet

a borkészítésre alkalmas szőlőfajták osztályba sorolásáról szóló 104/2004. (VI. 3.) FVM rendelet módosításáról

Tájékoztatás és figyelem felhívás!
Az itt közzétett, szám és kihirdetési időpont nélküli rendelet még nem lépett hatályba, kihirdetése folyamatban van. A közzététel tájékoztató jellegű, a jogalkalmazók a Magyar Közlönyben történő kihirdetést kötelesek megvárni. Csak a Magyar Közlönyben kihirdetett és hatályba lépett rendelet alkalmazható!
A Magyar Közlönyben történő kihirdetésre megküldve 2007. május 3-án
dr. Mikó Zoltán

A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. §-a (1) bekezdésének c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. §

A borkészítésre alkalmas szőlőfajták osztályba sorolásáról szóló 104/2004. (VI. 3.) FVM rendelet 1. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép.

2. §

E rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

Gráf József
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Csatolt dokumentumok:
A jogszabály mellékletei (PDF)

Forrás: FVM - Jogi Főosztály

2007.05.03

.../2007. (...) FVM rendelet

a borok eredetvédelmi szabályairól szóló 97/2004. (VI. 3.) FVM rendelet, valamint a szőlészeti és borászati adatszolgáltatás rendjéről és a nem hegyközségi településeken a közigazgatási feladatokat ellátó hegyközségek meghatározásáról szóló 96/2004. (VI. 3.) FVM rendelet módosításáról

Tájékoztatás és figyelem felhívás!
Az itt közzétett, szám és kihirdetési időpont nélküli rendelet még nem lépett hatályba, kihirdetése folyamatban van. A közzététel tájékoztató jellegű, a jogalkalmazók a Magyar Közlönyben történő kihirdetést kötelesek megvárni. Csak a Magyar Közlönyben kihirdetett és hatályba lépett rendelet alkalmazható!
A Magyar Közlönyben történő kihirdetésre megküldve 2007. május 3-án
dr. Mikó Zoltán

A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. §-a (1) bekezdésének b) és l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. §

(1) A borok eredetvédelmi szabályairól szóló 97/2004. (VI. 3.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. számú mellékletének 10. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"10. Hajós-Bajai borvidék:
Baja, Bátmonostor, Borota, Császártöltés, Csátalja, Csávoly, Dávod, Dusnok, Érsekcsanád, Érsekhalma, Hajós, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Rém, Sükösd, Vaskút településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei."

(2) A R. 2. számú melléklete 11. pontjának a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"11. Kunsági borvidék:
a) Bácskai körzet: Bácsalmás, Bácsszőlős, Csikéria, Jánoshalma, Kelebia, Kéleshalom, Kunbaja, Mélykút, Tompa,"

(3) A R. 2. számú mellékletének 20. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"20. Tolnai borvidék:
c) Tamási körzet: Aba, Felsőnyék, Igar, Iregszemcse, Lajoskomárom, Magyarkeszi, Mezőkomárom, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pincehely, Seregélyes, Simontornya, Szabadbattyán, Szabadhidvég, Tamási, Tolnanémedi
b) Tolnai körzet: Bikács, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Gyönk, Györköny, Kölesd, Madocsa, Nagydorog, Paks, Sárszentlőrinc, Tengelic, Tolna,
c) Völgységi körzet: Aparhant, Bátaapáti, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Duzs, Grábóc, Györe, Hidas, Hőgyész, Izmény, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Mórágy, Mőcsény, Mucsfa, Mucsi, Nagymányok, Tevel, Váralja, Závod,
településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei."

(4) A R. 2. számú mellékletének 22. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

"22. Zalai borvidék:
a) Muravidéki körzet: Bak, Becsehely, Csörnyeföld, Dobri, Eszteregnye, Galambok, Homokkomárom, Kerkateskánd, Lenti, Letenye, Magyarszerdahely, Miháld, Murarátka, Muraszemenye, Nagykanizsa, Rigyác, Söjtör, Szécsi-sziget, Tormafölde, Valkonya, Zajk
b) Zala-menti körzet: Bérbaltavár, Csáford, Dióskál, Egeraracsa, Garabonc, Nagyrada, Orosztony, Pakod, Sármellék, Szentgyörgyvár, Vindornyalak, Vindornyaszőlős, Zalabér, Zalakaros, Zalaszabar, Zalaszántó, Zalaszentgrót,
településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei."

2. §

A közigazgatási feladatokat ellátó hegyközségek meghatározásáról szóló 96/2004. (VI. 3.) FVM rendelet 4. számú mellékletének 22. és a 29. pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"22. Csókakő Hegyközség:
Fejér megyei települések:
Hantos
Magyaralmás
Mezőfalva
Nagylók
Perkáta
Polgárdi
Sárkeresztes
Sárkeresztúr
Sárosd
Szabadegyháza
Zichyújfalu

29. Kölesdi Hegyközség:
Fejér megyei települések:
Alap
Alsószentiván
Baracs
Cece
Csősz
Dég
Dunaújváros
Előszállás
Káloz
Kisapostag
Kisláng
Mezőszilas
Nagykarácsony
Nagyvenyim
Sárbogárd
Sáregres
Sárszentágota
Soponya
Tác
Vajta
Tolna megyei települések:
Belecska
Bogyiszló
Cikó
Csibrák
Csikóstőttős
Diósberény
Döbrököz
Dombóvár
Értény
Fácánkert
Fadd
Felsőnána
Gerjen
Gyulaj
Jágónak
Kajdacs
Kalaznó
Kaposszekcső
Keszőhidegkút
Kisszékely
Kistormás
Kocsola
Koppányszántó
Kurd
Lápafő
Miszla
Murga
Nagydorog
Nagykónyi
Nak
Németkér
Pálfa
Pusztahencse
Regöly
Szakadát
Szakály
Szakcs
Szárazd
Szedres
Udvari
Várong
Varsád

3. §

(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a szőlészeti és borászati adatszolgáltatás rendjéről és a nem hegyközségi településeken a közigazgatási feladatokat ellátó hegyközségek meghatározásáról szóló 96/2004. (VI. 3.) FVM rendelet 4. számú mellékletének 59. pontja.

Gráf József
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Forrás: FVM - Jogi Főosztály

2007.05.03.

33/2007. (IV. 26.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból az energetikai célból termesztett növények termesztéséhez nyújtható kiegészítő támogatás igénybevételének feltételeiről

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva a következőket rendelem el:

Fogalommeghatározás
1. § E rendelet alkalmazásában:
1. energianövény: az 1973/2004/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: EKR) 24. cikk (1) bekezdés szerinti kultúra;
2. energetikai termék: az EKR 23. cikk c) pontja szerinti termék;
3. energetikai célú felhasználás: energianövényeknek az Európai Közösség területén végzett tevékenység keretében energetikai termékké történő átalakítása, felhasználása;
4. energianövény típus: az adott energetikai termék előállítására alkalmas energianövény kultúrák;
5. felvásárló: az EKR 23. cikke e) pontja szerinti felvásárló;
6. elsődleges feldolgozó: az EKR 23. cikk d) pontja szerinti feldolgozó;
7. közösségen belüli vásárló: az Európai Közösség más tagállamában bejegyzett elsődleges feldolgozó vagy felvásárló;
8. köztes termék: napraforgóból, őszi káposztarepcéből előállított növényi olaj, valamint szójaliszt, lucerna pellet és brikett;
9. fás szárú energetikai ültetvény: a fás szárú energetikai célú ültetvényekről szóló 71/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti sarjaztatásos fás szárú energetikai ültetvények;
10. elismert piaci szereplő: az EKR 37. cikk szerinti és a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter "az energianövény feldolgozók és felvásárlók elismeréséről" szóló felhívása alapján elismerési nyilvántartásba vett elsődleges feldolgozó vagy felvásárló;
11. reprezentatív hozam: az EKR 26. cikk szerinti reprezentatív hozam, amelynek kultúránkénti meghatározása a statisztikai, illetve egyéb módon gyűjtött adatok alapján történik;
12. SAPS R.: az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS) 2007. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 28/2007. (IV. 20.) FVM rendelet;
13. TOP UP R.: az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatásokhoz (SAPS) kapcsolódó 2007. évi kiegészítő nemzeti támogatások (top up) igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 29/2007. (IV. 20.) FVM rendelet.

A támogatás feltételei
2. § (1) E rendelet alapján az EKR 23. cikke a) pontja szerinti mezőgazdasági termelő kiegészítő támogatást vehet igénybe az alábbi feltételek együttes teljesülése esetében:
a) a területen a SAPS R. alapján támogatásra jogosult;
b) a területen energianövényt termeszt, melyet energetikai célra használnak fel;
c) a fás szárú energetikai ültetvények telepítése megtörtént, illetve 2007. október 31-ig megtörténik, és rendelkezik a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) által az R. alapján kiállított, a telepítés teljesítéséről szóló hatósági bizonyítvánnyal, illetve a fennmaradás engedélyezése tárgyában hozott hatósági határozattal;
d) az EKR 26. cikkében meghatározott feltételeknek megfelelő, elismert piaci szereplővel kötött szerződéssel, illetve saját célú felhasználás esetén nyilatkozatot nyújt be az EKR 33. cikk (2) bekezdésében foglaltakról;
e) közösségen belüli vásárló esetén a felvásárlási szerződés akkor kerül elfogadásra, ha a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) megkeresésére az adott tagország eljáró hatóságának az EKR 40. cikkében foglalt tájékoztatása alapján, ha
ea) az érintett tagországban minősítési rendszer kerül alkalmazásra, akkor a közösségen belüli felvásárló az adott tagország EKR 37. cikke szerinti elismerési nyilvántartásában szerepel, illetve
eb) az adott tagországban a 60 euró/ha garancia letét rendszert alkalmaznak és a közösségen belüli feldolgozó a pénzügyi biztosítékot az EKR 31. cikke szerinti letétbe helyezte;
f) teljesíti az EKR 24-30. és 33-36. cikkében foglaltakat.
(2) A termelő köteles a területen termelt energianövény teljes - de legalább a reprezentatív hozamokkal megegyező - mennyiségét elismert piaci szereplő részére átadni, leszállítani, illetve energetikai célra felhasználni, és az erről szóló szállítási, betakarítási bizonylatot az EKR 29. cikke szerinti időpontig az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon az illetékes megyei MVH hivatalhoz benyújtani.
(3) Az e rendeletben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a SAPS R., valamint a TOP UP R. előírásait kell alkalmazni.

Támogatás mértéke
3. § Az energetikai növénytermesztés kiegészítő területalapú támogatásának mértéke az 1782/2003/EK rendelet 89. cikkében foglaltak szerinti eljárás alapján kerül meghatározásra, mely legfeljebb 45 euró/ha lehet.

Támogatási kérelem
4. § A támogatási kérelmet a SAPS R.-ben meghatározottak szerint kell benyújtani, amelyhez mellékelni kell:
a) az elismert piaci szereplővel kötött szerződés egy eredeti példányát;
b) évelő kultúrák esetében, a termelő az EKR 25. cikk (2) bekezdésében szerint köteles nyilatkozni az összes érintett alapanyagfajtáról, bevetett területről hektárban kifejezett két tizedes pontossággal és az első betakarítás várható évéről.
Egyéb rendelkezések
5. § (1) A 2. § (2) bekezdés szerinti referenciahozamokat a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kultúránkénti bontásban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben teszi közzé.
(2) Elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetében az EKR 28. cikkében, illetve 34. cikk 3. pontjában foglaltak szerint kell eljárni.
(3) A támogatás kifizetésének együttes feltétele:
a) a SAPS R.-ben foglaltak teljesítése, és
b) az EKR 29. cikk 1. pont a), c)-d) alpontjait és 2. pontjában foglaltak teljesítése, és
c) az EKR 35. cikkében foglaltak teljesítése, és
d) 2. § (2) bekezdése szerinti szállítási, illetve betakarítási nyilatkozat benyújtása.
(4) A támogatás összegének csökkentése, a kizárások és a szankciók a 796/2004/EK tanácsi rendeletben, valamint az EKR-ben meghatározottak szerint kerül megállapításra.

Záró rendelkezések
6. § (1) E rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.
(2) Ez a rendelet a következő közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:
a) a Tanács 1782/2003/EK rendelete (2003. szeptember 29.) a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról, továbbá a 2019/93/EGK, 1452/2001/EK, 1453/2001/EK, 1454/2001/EK, 1868/94/EK, 1251/1999/EK, 1254/1999/EK, 1673/2000/EK, 2358/71/EGK és a 2529/200l/EK rendeletek módosításáról IV. cím, 5. fejezet,
b) a Bizottság 1973/2004/EK rendelete (2004. október 29.) az 1782/2003/EK tanácsi rendelet IV. és IVa. címeiben meghatározott támogatási rendszereket, továbbá a pihentetett terület alapanyag-termelésre való használatát illetően ugyanezen rendelet alkalmazásának részletes szabályozásáról.

2007.05.07.