Útvonalengedély

Súlyos pénzbírságra számíthat az a gazda, aki túlsúlyos, vagy az előírthoz képest más paraméterekkel bíró erőgépével útvonalengedély nélkül közlekedik önkormányzati vagy a közútkezelő által karbantartott közúton.

"Sok gazdálkodó nincs tisztában azzal, miképpen kell útvonalengedélyt kérni" - mondta el lapunknak Marton Ágnes, a Magyar Közút Kht.(MK) Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának munkatársa. Az erre vonatkozó törvény két szempont szerint írja elő az útvonalengedély szükségességét. Első szempont a jármű mérete: "255 centi szélesség alatt nem kell külön engedély. Viszont ha a vontató két és fél méternél szélesebb, vagy tizenkét méternél hosszabb, esetleg négy méternél magasabb, akkor szükséges az útvonal-engedélyezés. Azon járműszerelvény mozgása is engedélyköteles, aminek hossza meghaladja a tizenhat és fél métert. A törvény a jármű mérete mellett annak tömegétől is függővé teszi az útvonalengedély szükségességét. Az a járműszerelvény útvonalengedély-köteles, amelynek össztömege meghaladja a negyven tonnát, vagy a jármű tengelyterhelése több mint tíz tonna."

"A vonulást mindig alacsony forgalmú utakon engedélyezzük. Főutakon való közlekedés akkor lehetséges, ha más utakon a gazdálkodó úti célja nem közelíthető meg. A közlekedés időpontját ilyenkor korlátozzuk: délelőtt tíztől délután háromig illetve este héttől reggel hatig vonulhatnak a főutakon a traktorok, kombájnok vagy egyéb mezőgazdasági munkagépek" - tájékoztat a MK munkatársa.

Útvonalengedélyt mindig az utat karbantartó szervezetnél kell kérni, ami vagy a MK vagy a helyi önkormányzat. A közútkezelő egy időben beadott, átlagos engedély kiállításáért ezer forint plusz áfát számol fel, az összeg az igény sürgősségével, a szállítás távolságával és annak bonyolultságával egyenes arányban nő. A legdrágább, egyszeri útvonalengedély 13500 forint plusz áfa, ebben az esetben egy négy méternél szélesebb, nyolcvan tonnát meghaladó szerelvényt több mint száz kilométeren át vezethetünk közúton. Marton Ágnes tapasztalata szerint, a legtöbb gazdálkodó éves bérletet vált, amit a MK kedvezménnyel állít ki részükre. Az éves bérletnek több fajtája létezik: azok a gazdák, akik egész évben egy kijelölt utat használnak, nyolcezer forint plusz áfáért, akik pedig engedélyköteles járműveikkel csak húsz kilométeres körzetben mozognak, tizenkétezer forint plusz áfáért válthatnak bérletet, a kistérségi úthálózatra. A legdrágább éves bérlet húszezer forint plusz áfa, ez a teljes közúthálózat használatára feljogosít.

A MK munkatársa elmondta: az ellenőrzés során - amit a közlekedési hatóság, illetve a rendőrség végez - útvonalengedély hiányában jegyzőkönyv készül. A közlekedési hatóság a jármű üzembentartóját pótdíj fizetésére kötelezi, bizonyos esetekben meg is tilthatja a továbbközlekedést. A pótdíj mértéke az útvonal-használati díj tízszerese, de legalább negyvenezer forint. Marton Ágnes a sárga villogó - figyelmeztető jelzést adó készülék - használatával kapcsolatban elmondta: "minden esetben előírjuk a szélességjelölő lámpák vagy prizmák valamint a sárga villogó használatát, így annak felszereléséhez nem szükséges rendőrségi engedély. Ha nem írnánk elő, akkor a területileg illetékes rendőrkapitánysághoz kellene fordulniuk a gazdáknak.

Jogszabályok, dokumentumok:

útvonalengedély kérelem nyomtatvány (xls)

a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedéséről, a közútkezelői és a hatósági eljárás, valamint a díjfizetés feltételeiről (doc)

a közúti közlekedés szabályairól(doc)

a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól(doc)

Főbb közlekedési feltételek

a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést, méretet meghaladó járművekre vonatkozó főbb közlekedési feltételekről


További infók: Közút.hu

AgroLine