A gondos gazda köteles jó gazda gondosságával eljárni: "az az emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel, tartási, takarmányozási igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás, gyógykezelés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés, felügyelet)".
Idézet: a 1998.évi XXVIII. Törvény-ből.
Az állategészségügy az ember számára fontos állatok egészségével, az állati eredetű termékek kifogástalan minőségével kapcsolatos megelőző, ellenőrző és gyógyító intézkedések, valamint ezt a célt szolgáló intézményrendszer összessége. Az állatok az állatállomány gazdasági és közegészségügyi jelentősége miatt már az ókortól kezdve rendeletekkel szabályozták az állategészségüggyel kapcsolatos tevékenységeket. Magyarországon Szent László törvénykönyve is tartalmazott erre vonatkozó intézkedéseket. A múlt század legnagyobb eredménye a 18. század óta Európa-szerte pusztító „keleti marhavésznek” nevezett vírusos betegség leküzdése volt. A kór az 1860-as években Magyarország fontos exportcikkét, a szürkemarhákat pusztította. Többek között ezért, a kormány az állategészségügyet központi irányítás alá vonta. Mint a közigazgatás külön ága, az akkori Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium külön osztálya volt. 1881-ben a jobb áttekinthetőség céljából felosztották Magyarország területét 8 állategészségügyi kerületre. Az 1888-ban hozott VII. tc., amely az állategészségügy rendezéséről szól, rendelkezik az első teljes hatósági állatorvosi hálózat kiépítéséről. Azóta az ország területén – állat-egészségügyi szempontból – nincs „fehér folt”. Számos egymást követő és egymásra épülő rendelet szigorú végrehajtásának eredményeként 1881-ben megszűnt Magyarországon a „keleti marhavész”. Ezt a beteg és elhullott állatok kötelező bejelentése, a beteg állatok kártalanítás melletti leölése, az állatforgalmat ellenőrző ún. marhalevél intézménye, a határ menti állomány törzskönyvezése, a veszteglő intézetek (karanténok) létrehozása, valamint az állatorvosi szakoktatás szintjének további emelése eredményezte. Ezekben a rendelkezésekben és intézkedésekben fogalmazódott meg a korszerű állategészségügy alapja.
Az 1890. évi XVII. tc. az állatorvosi közszolgálatot új alapokon szervezte állategészségügyi rendészetté, amely a közjogi hatóságoknak (alispánok, főszolgabírák, rendőrkapitányok) volt alárendelve. Állat-egészségügyi ellenőrzés alatt állt az állatforgalom és az állati termékforgalom az egész ország területén és a határokon át, a vágóhidak működése, a gyepmesterség (sintértelepek), a fertőtlenítések stb. Az állatorvosi tiszti vizsga tárgyai az állattenyésztés, a kórbonctan, a járványtan és a hússzemle voltak. Ezeknek az intézkedéseknek a bővített, illetve a mai tudományos igényű változatai védik az ország állatállományát és ezen keresztül a lakosság egészségét.
Az állat-egészségügyi intézményrendszert az állatorvosi kar működteti, az állatorvosok képzését az 1899-ben alakult Állatorvosi Főiskola látta el, amely 1962 óta Állatorvos-tudományi Egyetem.
A korszerű állatorvosi tevékenység a gyógyszerek mellett igényelte az oltóanyagokat, ezért 1912-ben megalapították a Phylaxia Oltóanyag-termelő Intézetet, és más, kisebb oltóanyag-termelő helyet. Ugyanezért hozták létre diagnosztikai és kutató bázisként a Magyar Királyi Országos Állat-egészségügyi Intézetet 1928-ban. Itt végezték a hazai termelésű oltóanyagok ellenőrzését is. Az 1929-es {II-516.} XIX. tc. rendelkezett az Állat-egészségügyi Szabályzat megalkotásáról: 100 000/1932. sz. FM rendeletként jelent meg ez a korszakalkotó szabálygyűjtemény. A ma használatos Állat-egészségügyi Szabályzat is ezen alapul. 1933-tól kezdődően, egyre nagyobb területre terjedően bevezették az ebek veszettség elleni kötelező védőoltását, a kóbor és gazdátlan ebek leölését. Ennek eredményeképpen 1939-re az ország döntő része mentessé vált ettől, az emberekre is veszélyes, gyógyíthatatlan betegségtől. 1942-ben már minden összeírt eb oltva volt.
A magyar betegségnek (morbus hungaricus) is nevezett gümőkór egyik okozója a gümőkóros tehén és teje, mint fertőzési forrás volt. Ennek a betegségnek a felszámolását kezdték meg 1930-tól a gazdaságok önkéntes jelentkezése alapján, állami támogatással.
A nagy gazdasági kárt okozó sertéspestis ellen 1932-től, a párosujjú patás állatokat („hasítottkörműeket”: szarvasmarha, juh, kecske, sertés) megbetegítő ragadós száj- és körömfájás ellen 1938-tól vetettek be oltóanyagokat a betegség terjedésének megakadályozására és a károk mérséklésére. 1938-ban 1100 állatorvos dolgozott Magyarországon.
A második világháború idején az ország területe jelentősen megnőtt. Az állatorvosi hálózatnak azonos állatorvoslétszám mellett, jóval nagyobb területet kellett ellátni. A visszakerült területeken olyan betegségek is előfordultak, amelyeket már leküzdöttünk, vagy addig nálunk azok nem fordultak elő. Kárpátalján és a Délvidéken a fertőző sertésbénulás, Erdélyben a sertések, szarvasmarhák, bivalyok pasteurrellosisa okozott gondot. A németek által zsákmányolt lovaktól pedig a takonykór és a tenyészbénaság ütötte fel újra a fejét. Az olasz katonák a csirkehússal a baromfipestist is hozták. Ezzel egyidejűleg a gyógyszerek és oltóanyagok mennyisége csökkent, az állatok egészségét és jó termelését biztosító takarmányok mennyisége és minősége romlott. A feketepiac magas árai miatt pedig eltitkolták az állatok megbetegedését. A háború végére egy állatorvosokban megfogyatkozott, számos járvánnyal küzdő, takarmány-, gyógyszer-, oltóanyag-hiányos helyzet alakult ki. Mivel az apaállatok létszáma 1/3-ára csökkent, a termelés újbóli megindításához az ide-oda szállításuk szükséges volt. A betegség széthurcolásával az állategészségügy addigi eredményei végképp semmivé váltak. A háborút követő két évben az ebek oltása sem történt meg. A baromfipestis helyenkint 80–90 százalékos veszteségeket is okozott.
A helyzet normalizálására, a feladatok jobb meghatározásához már 1954 novemberében állat-egészségügyi szempontból ismét kerületekre osztották az országot. A tsz-ek és állami gazdaságok kialakítása kezdeti időszakában (1949–1953) az állatállomány 50 százalékkal növekedett, de a termelés növekedése ettől jelentősen elmaradt. Ezt a takarmányhiány miatti elhullások, az a kedvezőtlen egészségügyi hatás, amit a kisgazdaságok állatállományának a közösbe való bevitele, a termelési kedv jelentős visszafogottsága okozta. 1950. október 1-jétől minden állatorvos állami szolgálatba került: üzemi vagy hatósági állatorvosként. Az oltóanyag-termelő vállalatok a Phylaxia irányításával szintén állami tulajdonba kerültek 1948 közepén. 1950-ben létrehozták az Állategészségügyi Kutató Intézetet, 1952-ben pedig önálló szervezet lett az Állat-gyógyászati Oltóanyag-ellenőrző Intézet. A hatalmas állatlétszám, például a központi sertéshizlaldák, új gondokat vetettek fel, amelyek addig ismeretlenek voltak. Számos betegség, mint például ebveszettség, takonykór, tenyészbénaság, sertésorbánc, juhhimlő, ragadós száj- és körömfájás, baromfipestis okozta veszteségeket meg lehetett szüntetni a rendeletek szigorú {II-517.} véghezvitelével, új típusú oltóanyagok felhasználásával, rendszeresen végzett új diagnosztikai vizsgálatokkal, az állathigiéniai szabályok betartásával. 1958-ban célul tűzték ki az ország szarvasmarha-állományának mentesítését a gümőkortól. Ezt 1982-re sikerült elérni.
Az Állatorvos-tudományi Egyetemen 1970-től megkezdték a szakállatorvosok képzését egy-egy állatfaj vagy munkakör speciális igényeit figyelembe véve (pl. sertés-egészségügyi, vagy élelmiszer-higiéniai szakállatorvos). Az általános tananyagba bekerült a hal-, a vad- és a méh-egészségügy is. Az állatorvosi tevékenység bővült az élelmiszer-termelés és az ipari takarmányok termelésének ellenőrzésével.
A rendszerváltás után a folyamatok részben visszafordultak: a magánosítással megszaporodnak a kisebb állatlétszámú telepek, ismét van magán-állatorvosi praxis, a piaci igények szerint magán-állatklinikák létesültek. A hazai és a nemzetközi kutatások eredményei a hétköznapi állatorvosi munkát segítik. Vakcinák, gyógyszerek és gyártóik versengenek egymással, kiválasztható az adott állatnak vagy állománynak legmegfelelőbb szer és módszer. A legfontosabb célok egyike, hogy a gazdasági károkat okozó betegségektől mentes állományokat hozzanak létre, illetve az egyes betegségekkel terhelt állatállományokat mentesítsék. Szigorúbb szabályok vonatkoznak a tenyészállatokra, mint az árutermelő állatokra. Míg néhány évtizede az emberek védelmére kellett a gümőkortól mentesíteni a szarvasmarhákat, addig manapság az esetleg gümőkorban szenvedő állatgondozó fertőzheti meg az állatokat és teszi lehetetlenné a termelést. Más zoonózisok (élő állatról emberre vagy emberről élő állatra terjedő betegségek) is nagyobb figyelmet kapnak az állatorvosi tevékenység során. Fellendülőben van a lóállomány, egészségügyi problémáikkal többet találkoznak az állatorvosok. Előtérbe kerültek a kedvtelésből tartott állatok, elsősorban a kutya és macska egészségügyi gondjai is.
A gazdasági haszonállatok mesterséges termékenyítése a mindennapok gyakorlata. A külföldről történő állatbeszerzés már nemcsak élőállattal, de szarvasmarha és juh esetében mélyhűtött embrió formájában is megszokott dolog. A biotechnika (mesterséges termékenyítés, ivarzásszinkronizálás, ellésszinkronizálás, embrióátültetés stb.) és a biotechnológia (génmanipuláció, embrió ivarmeghatározás, embriófelezéssel előállított ikrek stb.) az állatorvosi tevékenységben is teret nyert. Ennek megfelelően képezik a szakembereket. 1995-ben Magyarországon körülbelül négy és fél ezer állatorvos dolgozott.
Az állat-egészségügyi beavatkozások során egyre fontosabb szempont az állatvédelem, az állatok jogainak (kedvező tartási feltételek, egészséges élet, a fájdalommentes beavatkozások, állatkínzásnak minősülő cselekedetek kizárása) az állathigiéniai igényeknek, az állatok viselkedésének (alkalmazott etológia) figyelembevétele, tiszteletben tartása.
Takarmány minden anyag, mely állati tápanyagokat tartalmaz, s e miatt etethető. Ilyenek a zöld T., széna, szalma, törek, polyva, gyökök, gumók, gyümölcsök, szemes anyagok, gyári hulladékok és némely állati eredésü anyagok, mint p. a tejhulladékok, hús- és vérliszt. A különböző T.-ok táphatása nagyon változik, és pedig tápanyagtartalmuk s vegyi összetételük szerint. Ugyanis minden T.-ban a vizen és emészthetetlen anyagokon kívűl 4 féle tápanyag van, u. m.: 1. fehérjefélék (főleg növényi fehérje, sikér és sajtanyag), 2. zsírok, 3. szénhidrátok (keményítő, cukor) és 4. ásványi anyagok. Ezek közül a fehérjefélék, zsírok és ásványi anyagok az állati testet építik fel, a szénhidrátok pedig melegítőanyagul szolgálnak, mert a vérben elégvén, az állati meleget állítják elő, de ha az állat fölös mennyiségü szénhidrátot fogyaszt, akkor utóbbinak egy része zsírrá változik át s a szervezetbe lerakódik, valamint megfordítva elégtelen szénhidrát etetése alkalmával ugy a takarmányzsír, valamint a szervezetbe lerakott zsír is tüzelésre használható, sőt esetleg mér a fehérjét is erre a célra fordíthatja az állat. A zsírok és szénhidrátok tehát helyettesíthetik egymást, vagy esetleg fehérjefélék által helyettesíthetők, ellenben a ffehérjeféléket s ásványi anyagokat semmi sem pótolhatja s ezért utóbbiak a legfontosabb és legnélkülözhetetlenebb alkotórészei a T.-nak. Azonban az ásványi tápanyagok csak kis mértékben befolyásolják a T. pénzértékét, mert rendszerint a konyhasó kivételével fölös mennyiségben fordulnak elő s azért első sorban a fehérjetartalomtól, másodsorban a zsírtól és harmadsorban a szénhidráttartalomtól függ a T. táphatása s pénzértéke. Az említett tápanyagokon kívűl még bizonyos íz- és szaganyagok is vannak a T.-ban, s ezek is befolyásolják táphatását, mert a kávéhoz és teához hasonlóan igatják az állati szervezetet, de ezen anyagok összetételéről és közelebbi hatásáról alig tudunk valamit.
A gazdasági hasznot hozó több százas, vagy ezres állományoktól különbözik a néhány darabból álló kis tenyészcsoportok igénye, hiszen tőlük nem gyors tömeggyarapodást, vagy kiugróan magas tojástermelést várunk. Az igények inkább a törzsállományok takarmányozása felé tendálnak. Azoktól azonban mégis különböznek, hiszen nagyon gyakran egy udvaron belül több korosztály is együtt van tartva, valamint a törpe és óriás alkatú baromfiak megint más adagolást kívánnak. A tyúkokat a legtöbb esetben fajtánként külön tartják, kis létszámú csoportokat kialakítva. Tavasszal és nyár folyamán az azévi szaporulat is itt található, sokszor több korosztályú csibe együtt vagy külön-külön. Ezek mind bonyolítják az etetést, nem kis gondot okozva a tenyésztőnek.
A helytelen takarmányozás következményei hogy az állatok lesoványodnak, hiánybetegségek lépnek fel az állományban, tollcsipkedőssé vállnak, megeszik a tojásukat, vagy legrosszabb esetben kannibalizmus alakulhat ki. A rosszul takarmányozott kakasok nem párzanak, a tyúkok keveset, rosszul tojnak, a csibék életképtelenek lesznek, romlik a kelési arány, a növendékcsirkék elhullanak, megbetegedhetnek, lassan fejlődnek. Az esztétikai céllal tartott baromfinál, ahol elsődleges cél a szép külső és minél több utánpótlásnak való csibe nyerése vigyázni kell hogy az itt felsorolt dolgok ne következhessenek be, a legjobb ezeket idejekorán megelőzni, odafigyelni a takarmányozásra.
A tyúk őstermészeténél fogva magvakkal, rovarokkal, zöld növényi részekkel táplálkozik, kapirgálása során kiegészíti takarmányát ásványi anyagokkal, vitaminokkal és az emésztéshez szükséges kaviccsal. Normális körülmények között a szabadon tartott madarak a terepen mozogva összeszedik a természetes egyensúlyra törekedve az igényeiknek legmegfelelőbb takarmányt. A mi esetünkben azonban, hacsak nem 1-2 fajta néhány egyedét tartjuk és ugye nem mindenki lakik tanyán, nem lehet kiengedni az udvarra, határba a tyúkokat. Nekünk kell összeállítani az igényeket legjobban megközelítő eledelt és ezt saját magunk is adagoljuk ki.
A baromfiudvarok talaja sok esetben le van betonozva, vagy fel van szórva sóderral, innen madaraink az apró kavicson kívül mást felszedni nem igazán tudnak, ezek pótlásáról is nekünk kell gondoskodni.
A baromfi bélcsatornája rövid, a testhosszának csak háromszorosa, ezért a takarmányfelvevő képessége kicsi, emésztésének rövid idő alatt kell megtörténnie. A zúzógyomor / zúza / segítségével a baromfiak még a legapróbb gyom magvakat is megőrlik. A megevett takarmány átlagosan csak pár óráig marad bennük, a kotlósokban tovább, 10-12 óráig, ezért a baromfinak gyakran kell ennie.
Napjainkban számos cég gyárt és forgalmaz a házityúkok minden korosztályának és hasznosítási típusának részére tápot, sajnos a hobby állományok részére külön nem készítenek. Ezek pontos receptúrával készülnek, az állataink számára legoptimálisabban vannak összeállítva. Egyetlen hátrányuk hogy a gazdaságilag nem igazán hasznot hozó állományok etetésére drágák, ezért jobban járunk, ha magunk állítjuk össze az abrakkeveréket. Vigyázzunk, a más szárnyasfajoknak készített tápok etetése a tyúkjaink számára káros lehet, mert azok esetenként olyan gyógyszereket, hozamfokozókat tartalmazhatnak, melyek a tyúkok szervezetét könnyen megterhelhetik. Ilyen tápok etetése előtt konzultáljunk állatorvosunkkal.
Ezekkel a takarmányokkal tudjuk pótolni a baromfiak rovarszükségletét. Madaraink kitűnően értékesítik az állati eredetű fehérjét. Sajnos ezek a takarmányok gyorsan romló anyagok, sok vizet tartalmaznak és általában iparilag előállított takarmányok, mely tényező igencsak megdrágítja azt. Az állati fehérje eredetű takarmányokat a szakirodalom termelő takarmányoknak nevezi.
Amennyiben kis létszámú tyúkállományunk van, úgy legegyszerűbben úgy tudjuk pótolni ezeket az anyagokat, hogy egy sajátkészítésű rovarfogó hálóval keresünk egy olyan füves területet, melyet nem permeteztek vagy kezeltek vegyszerrel és a hálót magunk előtt a fűben oda-vissza mozgatva begyűjtjük a mezőn található rovarokat. Egész biztos hogy a hálóban nyüzsögni fognak a szöcskék, sáskák és más a madaraink számára értékes rovarok. Ezeket adhatjuk frissen is tyúkjainknak, de előtte kicsit ajánlatos összenyomkodni őket, hogy könnyebben össze tudják kapkodni a csemegét, vagy az elölt rovarokat meg lehet szárítani és így tartalékolhatjuk a felesleget. Száraz helyen, több napig, vagy hétig is elállnak az aszalt rovarok. Akinek van energiája az az ide vonatkozó szakirodalmat tanulmányozva tenyészthet, de gyűjthet is földigilisztát, ez is nagyszerű csemege baromfiainknak.
Az iparban előállított húsliszt, vérliszt, halliszt, vagy extrahált szójadara fontos alkotója a tápoknak, értékes anyagok, de kis tételben a beszerzésük nagyon nehéz. Éppen ezért ezekkel komolyabban nem foglalkozunk, akinek megvannak a kapcsolatai és be tud szerezni ilyen anyagokat, azok nyugodtan etethetik a darált keveréktakarmányukban . Vigyázzunk azonban vele, csak kis mennyiségben adagolva adjuk tyúkjainknak, ellenkező esetben kellemetlen meglepetés fogja érni az ezzel etetett tyúk tojását, vagy a baromfi húsát fogyasztó egyént.
Akinek van hozzá gusztusa és nagy mennyiségben keltet tojást, az a befulladt csibéket, kilámpázott tojásokat, alaposan felfőzve és megdarálva, a keverék mellé teheti lágyeleségként. Értékes, nagy fehérje tartalmú eledel.
A legkönnyebben különféle tejtermékekhez juthat a magunkfajta kistenyésztő. A tejben lévő ásványi sók, fehérjék, A és D vitaminok különösen előnyösek a növendék állatoknak. Aki tart otthon tehenet, kecskét, vagy be tud szerezni házitejet, a legegyszerűbben aludtejet csinálhat. Savós vagy túrós részét keverjük össze és úgy etessük csirkéinkkel. Tisztán, vagy darával keverve is etethetjük.
Saját tapasztalat hogy 1-2 kecske gödölye amellett hogy a családot ellátja mindig friss tejjel, és a kertből a gyomokat kieszi, juttat annyi tejet, hogy a növendék csirkéim minden nap a keveréktakarmány mellé, aludtejet is kaphatnak. Az aludtejen tartott csirkék tollazata jobban fejlődik, gyorsabban nőnek, egészségesebbek és korábban érnek mint tej nélkül nevelt társaik. Az aludtejben lévő tejsav tisztítja a beleket A tejet és tejjel kevert takarmányokat üveg, porcelán, vagy műanyag edényből etessük és használat után alaposan mossuk el. A legcélszerűbb a kiskereskedésekben kapható kutya és macska etetőtálakat alkalmazni, mert olcsók, többféle méretben készülnek, könnyű kezelni ezeket az edényeket és a csirkék nem tudják feldönteni őket.
A felsorolt sokféle takarmány több-kevesebb mennyiségben tartalmazza azokat a szerves anyagokat amelyekre az állati szervezetnek szüksége van, tartalmazzák a megkívánt szervetlen anyagok egy részét is, ezeket azonban még pótolnunk kell. A zavartalan testnövekedés, csontfejlődés és tojásképződés mind megkívánják a jó ásványi anyag ellátást.
A foszforsavas mész a csontfejlődés nélkülözhetetlen eleme, a növendékek takarmányába keverve adjuk.
A szénsavas takarmánymész szintén fejleszti a csontokat, de emellett nagyon fontos a tojáshéj képződéséhez is. A felnőtt tyúkok takarmányában mindenkor szerepeljen 3-5 % szénsavas takarmánymész. Amennyiben a tojáshéj nagyon vastag, úgy a keltetési idő alatt vegyünk vissza a mennyiségéből, hogy kitudják törni a csibék a tojáshéjat. A növendékek túlzott mészellátása közömbösítheti a gyomorsav egyik hatóanyagát, a sósavat, ezért az emésztés hiányossá válhat. Amennyiben ha csak daraféléket etetünk, a keverékben elegendő hozzá 2% szénsavas meszet adni.
A só szintén szükséges a baromfiaknak. Izgatja az emésztőmirigyeket és pótolja a tojótyúkok klór hiányát. A takarmánykeverékben felnőtt állatonként 0,5-1g só szerepeljen, a túl sok só, mérgező hatású lehet.
Rendeltetésük a zöldtakarmányok pótlása, főleg télen. Ezeket a takarmányokat kis területen, nagy mennyiségben termelhetjük, így előállításuk gazdaságos. Felaprítva, lereszelve, vagy egészben is etethetjük. Kitűnő étrendi hatásukért legértékesebb közülük a sárgarépa és a céklarépa. A télen nevelt csirkéknek, tojóállatoknak egyaránt elsőrendű takarmányuk. A sárgarépa és a céklarépa állandó etetése a nehezebb testű csirkék jobb tollasodását és a tyúkok termékenységét is biztosítja.
A marharépa vagy tarlórépa szintén alkalmas téli etetésre, bár kevésbé értékes mint az előző két gumós.
A burgonyát lehetőleg főzve vagy pároltan adjuk a lágyeleségbe, növendékeknek, de adhatjuk tenyészállatoknak is. A főtt burgonyából a tyúkoknak naponta 5-10 dekát adjunk.
A csicsóka elsősorban a növendékeknek, de a tenyészállatoknak is valóságos csemege. A csicsóka levélzetét is etethetjük madarainkkal.
A vöröshagyma és a fokhagyma etetését nagyon ajánlom télen és koratavasszal, elsősorban a növendékeknek. Étrendi hatásuk kitűnő, kedvezően befolyásolják a növendékállatok tollasodását, rendszeres etetésükkel megelőzzük a belső élősködők fertőzését.
A baromfinak elsősorban a magvak az életfenntartó takarmányai, ezek adják a legnagyobb tömegű alaptakarmányt. Szemesen vagy darálva is etethetjük bármilyen korú baromfival. Nagy szénhidrát tartalmuk miatt tisztán önmagukban etetve hizlaló hatásúak, ezért ajánlatos fehérjében gazdag takarmányokkal vegyítve etetni.
A búza igen jó takarmány, aratási idényben könnyen beszerezhető nagy tételben is, raktározásánál vigyázzunk hogy ne penészedjen meg. . Könnyen emészthető, fehérje tartalma közepes, tojótyúkok és növendék állatok takarmányozására használhatjuk. Valamivel olcsóbb nála az ocsu, a madarak szeretik, mert válogathatnak benne és igen nagy mennyiségű gyommagvat tartalmaz, amit ugyancsak szívesen fogyasztanak állataink
Az árpa a legtermészetesebb baromfi eledel, a búzához hasonlóan értékes mag. A hús minőségét javítja. Fehérjében gazdag, ezért a növendékek és tojótyúkok takarmánya lehet, a magkeverékben finomra őrölten etessük, mert a kemény és éles maghéj a begyet megbetegítheti.
A zab ugyancsak jó takarmány, a mag héjtartalma 30-40 %, fejleszti az izomzatot és a párzási kedvet is növeli, ezért hasznos takarmány, csak nehéz beszerezni. Szintén darálva etessük. Pár napi csíráztatás után, télen etetve, kitűnő étrendi hatású és jó vitaminpótló.
A rozs kevésbé jó takarmány, mert baromfiak számára nehezen emészthető. Ahol nagy mennyiségben áll rendelkezésre ott a keverékben 5-8%-ban szerepelhet, de csak darálva.
A kukorica nagy szénhidrát tartalma miatt a legjobb hizlaló takarmány. Nagy energia tartalma miatt télen etessük vele madarainkat. A kotlóst és a naposcsibét is etethetjük kukoricával.
A köles jó takarmány, bár nehéz beszerezni. Beltartalmi értékei a zabéhoz hasonlóak, étrendi hatása is ugyanolyan. Télen ajánlatos ezt is csíráztatva etetni madarainkkal.
A napraforgó értékes takarmány, főleg a fekete olajnapraforgó. Tollképződést segítő, tojástermelést fokozó hatást várhatunk tőle. A belőle készült olajpogácsát vedlési időszakban és télen etethetjük madarainkkal, de ajánlatos megdarálni. Madaraink tollazata szép fényes lesz tőle.
A borsó értékes, de drága takarmány, fehérjében gazdag, ezért a növendék állatok eledele lehet. Ajánlatos megdarálni.
Megemlíthetjük még a cirkot, de nem igazán szeretik a baromfiak, vagy a babot amelyet darálva etessünk, de szintén nem szeretik a madarak.
Gyommagvakat, fűmagvakat, nyugodtan etethetünk baromfiainkkal, nagyon szeretik, mert természetszerű a bennük való kapirgálás.
Elsősorban saját termelésű takarmányokat etessünk s ha ez nincs, a viszonylag legolcsóbb és legkönnyebben beszerezhető takarmányokat vegyük számításba. Mindenkor legyünk figyelemmel arra is hogy madarainkat milyen udvarban, milyen kifutón tartjuk, tehát mennyi takarmányt találhatnak természetes úton és ennek megfelelően etessük csak őket a zsákból.
A gyakorlati tapasztalatok szerint, a házityúk, minden kg élősúly után, naponta mintegy 50-60 g takarmányt fogyaszt el. A kisebb nagyobb állományok takarmányszükségletét tehát úgy számítjuk ki, hogy az állatok testsúlyát becslés vagy néhány egyed próbamérése után megállapítjuk és ahány kg-ot nyomnak összesen, annyiszor 50-60 g takarmányt kapnak naponta. Minél fiatalabbak csirkéink annál több takarmányt igényelnek, hogy fejlődésüket jobban kihasználják, valamint ekkor még többet is mozognak, nagyobb az energia igényük is. Az erős tojástermelésben lévő tyúkjainknak is többet adjunk, 1000-1200 g-ot naponta.
Az okszerűen tartott baromfiak takarmányozásában általában fontosak a keveréktakarmányok, minél többféle takarmányból keverjük, annál jobb. A keveréktakarmányt etethetjük szárazkeverékként önetetőkből vagy vályúkból, ebben az esetben azonban a magvakat finom dara, úgynevezett dercés alakban keverjük, mert a lisztes takarmányt tyúkjaink nem szívesen eszik. Állataink az etetőket naponta 15-20-szor is felkeresik, ezért legjobb ha egész nap találnak benne darát. A megnedvesített keverék, mint lágyeleség sokkal természetesebb a baromfiaknak. Ezeket már készíthetjük egészen lisztszerű anyagokból, így még könnyebb a megemésztésük. Ne legyen túl nedves, hanem inkább morzsalékos. Ennek elkészítése több munkát igényel, viszont hozzákeverhetjük a tejtermékeket, zöldtakarmányokat, konyhai hulladékot. Vigyázzunk azonban hogy egyszerre csak félnapi takarmányt keverjünk be, mert a lágyeleség könnyen savanyodik.
A zöldtakarmányokat vagy reszelt gumósokat a darán felül adjuk állatainknak, naponta 2-3 alkalommal, az udvarban több helyen szétszórva, hogy minden madarunk hozzáférjen.
A kikelt csibék takarmányozása nagy körültekintést igényel. Amennyiben kotlóssal keltettünk és a kibújt csibék az anyjukkal maradnak, úgy az etető és itató edények lapos oldalúak legyenek, hogy az apróságok könnyen ki és be tudjanak menni, naponta többször is vizsgáljuk meg az edényeket, mert a kotlós kapirgálásával általában szétrúgja azokat. Az udvaron, szabadon nevelődő csibék takarmányozása természetszerűbb, de sokkal nehezebben ellenőrizhetőbb és kevésbé higiénikusabb, mint a zárt főleg az anyjuktól elszedett csibék etetése. A naposcsibéknek felszáradás után még 10-12 óráig nem szükséges enni adni, mert a szikből felszívódó tápanyagok még ellátják a kismadarat. Ezután 1-2 napig a legcélszerűbb sima kukorica dara etetése, mert az energiatartalma ennek a legnagyobb, inni kihűlt kamillateát adjunk a csöppségeknek. Pár nap után áttérhetünk az indítótápra és a tiszta vízre. Az ivóvízbe két hetente ajánlatos vitamint keverni. A 3. hetes csirkéket fokozatosan átszoktathatjuk nevelőtápra, ekkor már hetente adhatunk a táp mellé apróra vágott zöldet, esetleg kevés aludttejet is. A korábban leírtakkal ellentétben itt célszerűbb tápot etetni, mert a fiatal csirkék szükségleteit ezek elégítik ki legjobban, az itt felmerülő többletköltség majd visszajön a sok egészséges, kifejlődött csirkén.
Amennyiben valaki saját keverékkel próbálja felnevelni csirkéit, természetesen az is sikerrel járhat, csak több munkába fog neki kerülni. A csirkék takarmányozására megfelelnek az összes állati és növényi eredetű takarmányok, csak az a fontos, hogy kifogástalanul jó minőségűek legyenek, mert az ilyen korú állatok emésztőszervei nagyon kényesek és érzékenyek.
Az idős illetve a tenyészállomány takarmányozása nem különösebben nehéz, próbáljunk az igényeket minél jobban megközelítő takarmány keveréket összeállítani, állataink sok tojással, csibével és tiszta, fényes külsővel fogják meghálálni nekünk a gondoskodást.
A víz igen nagy jelentőséggel bír a baromfiak anyagcseréjében és emésztésében, segítségével ugyanis könnyebben puhul meg a takarmány az emésztőszervekben, könnyebben szívódnak fel a táplálóanyagok, nő a tojások mérete. Száraz takarmányok etetésekor adjunk mindig bőven friss vizet madaraink elé. Nyáron állítsuk árnyékba az itató edényeket, ilyenkor célszerű műanyag vagy üveg edényeket használni a könnyebb takarítás miatt. Télen állott vizet adjunk madarainknak, naponta többször is verjük ki a jeget az edényekből.
Megfigyelhetjük hogy az udvaron talált faszén darabkákat a tyúkok felkapkodják. Ennek az a magyarázata, hogy az emésztéskor keletkező bélgázokat és savakat a madarak így próbálják lekötni. Ösztönösen használják ezeket az anyagokat. A sütőből kikerülő fahamus faszéndarabkákat szórjuk ki száraz helyre, madaraink örömmel kapirgálnak és szedegetnek majd benne.
Kavicsokat, kisebb köveket állandóan szednek fel a baromfiak, mert ezekre a magvak őrléséhez nagy szükségük van. A begyben ennek segítségével akadályozzák meg a takarmány összeállását, a zúzában pedig ezek őrlik meg a takarmányt. Az állandóan bezárt tyúkoknak rendszeresen adjunk finom sódert, apró kavicsot, ellenkező esetben hiánybetegségek léphetnek fel az állományban.
Ásványi anyag, vas-, só- és vitamin tartalmuk jelentősége miatt szólnunk kell a zöldtakarmányokról is. A megfelelő sótartalom fontos az emésztés szempontjából és az étrendi zavarok elhárítása miatt. A zöld növények etetése elősegíti a tojástermelést, növeli a kakasok párzókedvét, a kelési erélyt és javítja a tollazat minőségét.
A szabadban tartott madarak étvágyuk szerint tudják a zöldet fogyasztani, azonban a bezárt baromfiaknak a növényeket nekünk kell adagolni. Tulajdonképpen csak az szab határt a mennyiségnek, hogy nehogy fölhalmozódjanak az udvarban a növényi maradványok, mert az alsó részek rothadásnak indulhatnak, ami szintén nem kedvező a madarak számára. A növényeket különböző nem vegyszerezett parlagterületeken kaszálhatjuk, de saját magunk is megtermelhetjük az udvar egy részében és ha van rá módunk, kiengedhetjük a tyúkokat, minden nap egy kicsit erre a területre, hogy össze tudják szedegetni a számukra kellő mennyiséget.
A legjobbak a kétszikű leveles növények, minél kevesebb szálas résszel. A kertben megtermett növények fel nem használható részeit is nyugodtan feletethetjük madarainkkal. Ilyenek pl. a káposzta levél, spenót, saláta, répalevél, hagymaszár, de etethetünk akáclevelet is. Nyáron etethetjük baromfiainkkal a megsárgult uborkát, a megpuhult tököt, a dinnye héjat, valamint a paradicsomot is, kiváló lé- és vitamindús takarmányok. Amennyiben van módunk megtermelni, gyűjthetünk lucernát, vagy vörösherét is tyúkjainknak. Ezeket megszárítva és ledarálva, télen belekeverhetjük a takarmánykeverékbe. Érdekességként megemlíthetjük hogy nagyon jó zöldeledel a békalencse is, melyet állóvizekben gyakran tömegesen lehet gyűjteni, tápértéke megközelíti a lucernáét.
Télen a zöldtakarmányokat pótolhatjuk csíráztatott magvakkal, árpával, zabbal vagy kölessel. Ezeket a legjobb fehércsírás állapotukban etetni, mert ekkor a legnagyobb a vitamin tartalmuk.
Az első a májmételykór, amelyet a közönséges májmétely, egy két-három centiméter hosszú, lapos élősködő okoz. A fiatal métely átfúrja a juh vékonybelének falát, és behatol az állat májába. Jellemző tünetek az alacsony láz, bágyadtság, étvágytalanság, gyengeség, gyors soványodás, sápadt nyálkahártyák.
Az egyszerű emésztési zavar során enyhe fokú étvágytalanságot, változó, szeszélyes étvágyat, gyenge kérődzést tapasztalunk. Emésztési zavart okozhat az etetett takarmány nem megfelelő mennyisége és minősége, az átmenet nélküli, hirtelen takarmányváltoztatás. Már a kezdeti tünetek észlelésekor könnyen emészthető, szénhidrátokban gazdag takarmányokat (melasz, cukorrépaszelet, jó minőségű széna) etessünk.
A bendőacidózis többnyire akkor jelentkezik, ha rövid időn belül nagy mennyiségű, könynyen erjedő, szénhidrátban gazdag takarmányt etetünk. Enyhe lefolyáskor romlik az étvágy, a bélsár kenőcsössé és szürkészöld színűvé válik. A heveny súlyos vagy középsúlyos forma tünetei: az állatok bágyadtak, teljesen étvágytalanok, környezetük iránt alig érdeklődnek, kérődzés nincs, a szemek beesettek, a bőr rugalmatlan, a légzésszám emelkedett. Könnyen erjedő szénhidrátokat tartalmazó takarmányokat csak szoktatás után, szálastakarmánnyal együtt etessünk. Kerüljük az abrakadag hirtelen növelését.
A ketózis nem más, mint a szervezet szénhidrát- és zsíranyagforgalmi zavara, amelyben takarmányozási hibák, a vemhességgel és elléssel, valamint az ellés utáni laktációval kapcsolatos energiahiány, alkati hajlam játszik szerepet. Rendszerint a vemhesség utolsó harmadában, vagy a ?szegényebb" takarmányozású téli hónapokban fordul elő. Kezdetben a juhok étvágytalanok, a betegek társaiktól lemaradoznak, aluszékonyak, sokat fekszenek. Szemmel láthatólag kábultak, mozogni már nem akarnak, ha mégis, akkor kötötten, szédelegve járnak, sokan fogaikat csikorgatják. A látási zavar is gyakori. Jó hatású a melasz etetése a vemhesség utolsó hónapjában (100-200 gramm naponként), jó minőségű széna és napi 300-400 gramm kukoricatartalmú abrak az anyák takarmányában szintén előnyös.
Ha a takarmányban túl magas a foszfortartalom, kialakulhat a húgykövesség. A tünetek az esetek többségében váratlanul, hirtelen jelentkeznek. Rendszerint egy időben sok állat betegszik meg. A juhok bágyadtak, étvágytalanok, bendőműködésük megszűnik, légzésük szapora, elesettek, társaiktól félrehúzódnak, viselkedésük vizelési ingerre utal, de vizelni nem tudnak vagy a húgycsőből a vizelet csak cseppenként ürül. A takarmány foszforfeleslegét jó minőségű lucernaszénával ellensúlyozhatjuk, ennek magas a kalciumtartalma.
Szabad Föld
Takarmányelkészítés alatt a szecskázást, darálást, a répa, burgonya s olajpogácsa felaprózását, az áztatást, leforrázást (l. o.), főzést, gőzölést (lásd Gőzölő), füllesztést stb. értjük. E különféle T.-ek célja különböző, nevezetesen az evés könnyítése, a takarmány emészthetőségének vagy ízletességének fokozása, a takarmány természetszerübbé tétele, a romlott takarmány megjavítása stb., de megjegyzendő, hogy a kifogástalan takarmányt célszerübb természetes minőségben etetni, mert az elkészített takarmány elkényezteti az állat emésztő szerveit s gyakran betyhítőleg is hat. Leginkább csak hízó s tejelő állatokkal etetünk elkészített takarmányt, míg a lóval, növendék- és apaállatokkal inkább természetes minőségben etetjük azt.
Takarmánynövények alatt rendszerint csak a szálas takarmányt vagyis szénát szolgáltató növényeket szokás érteni, melyek legfontosabb képviselői a különböző lóher- s lucernafélék, a baltacim, a szeradella s csibehúr, a csalamádé, zöld rozs, zab, árpa, a mohar, különféle réti füvek és a bükköny s borsó keveréke gabonanemüekkel; ide számítandók továbbá a takarmánynak termelt gyök- és gumósnövények is, p. a takarmányrépa, murokrépa, tarlórépa, csicsóka stb. Régebben a T. termelése a szántóföldön nem játszott szerepet, mivel az állatok nyáron át a legelőn tartózkodtak, télen át pedig szalmán és réti szénán lettek tartva. Azonban részint a rétek és legelők területének fokozatos csökkenése, részint az állattenyésztésnek és állattartásnak belterjesb irányban való fejlődése magával hozta, hogy a szántóföldön folytatott u. n. mesterséges takarmánytermelés előbb a nyugateurópai kulturállamokban, későbben századunk második felében nálunk is folyton tért hódított, ugy hogy jelenleg a helyes gazdálkodás egyik fő elvének tekintik, hogy a T. és a piaci növények (l. o.) termelése közt megfelelő arány legyen, mert csak akkor lehet a talajerőfentartás igényeinek eleget tenni, lehet a gazdaságban annyi trágyát nyerni, mely a szántóföld megfelelő megtrágyázására elegendő. Hazánkban a T. termelése 1870 óta ugyszólván évről évre fokozatosan emelkedett. A hetvenes években még csak 272,655 ha.-on, a szántóföldnek 2,5 %-án termeltek takarmányt, a nyolcvanas években emelkedett a terület 416,523 ha.-ra, illetve 4 %-ra, 1891-95-ig pedig 567,924 ha.-ra, illetve 4,75 %-ra.