A vártnál kisebb forrásmegvonással járhat az új KAP
A Közös Agrárpolitika (KAP) 2014-2020 közötti időszaka a vártnál kisebb forrásmegvonással járhat Magyarország számára, nagyjából 99 százaléka a jelen programozási időszakra járó összegnek - mondta a NAPI Gazdaságnak Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) főigazgatója.
A lap hétfői számában ismerteti: az AKI nemrégiben fejezte be a jelenleg ismert rendelettervezetek alapján készült modellszámításait a reformok magyarországi hatásairól. Számításai szerint szélsőséges esetben 180 gazdaságot érinthet az úgynevezett capping, vagyis az üzemenkénti támogatási felső határ bevezetése, és az a feletti összeg elvonása.
A tervek szerint az üzemenkénti 150 és 300 ezer eurós éves támogatási szint között 50 ezer eurónként 20-40-70-100 százalékos lenne az elvonás, amit az üzemek éves munkaerő-költségével és annak közterheivel mérsékelni lehetne. Az elvonás a modell szerint a leginkább a nagy területen szántóföldi növénytermesztést kevés foglalkoztatottal végző gazdaságokat sújtaná. Az AKI becslése szerint a capping miatt várhatóan 10 millió euró támogatás átcsoportosítására kerülhet sor.
A kutatóintézet számításai szerint a 2014-től minden tagállamban bevezetendő alaptámogatás hektáronkénti összege Magyarország esetében 143 euró lehet. Ezt 80 euróval egészítheti ki a 30 százalékos "zöldítési" követelmény, így a két komponens együttes összege hektáronként 223 euró. A területalapú támogatás összege 2013-ban várhatóan 263 euró lesz hektáronként. Az új KAP a kis területen gazdálkodók számára bevezetne egy átalánytámogatási formát is, ami Magyarország esetében közelítené az 1000 eurót.
MTI/AgroLine
2012. január 30.




címlap