Az aratás becsülete

Aratnak a kicsikék.

Vélemény | Az aratás szinte egyidős az emberiséggel, mégis lehet újat mondani róla. Minden esztendőben alapkérdés, hogy lesz-e egyáltalán, és mennyit hoz a konyhára.

Pusztán két-három évi elmaradása romba döntené egész világunkat. Fejlett technológiánkba vetett összes reményünket, világűrt ostromló hitünket elsodorhatja néhány aszályos esztendő, üresen kongó magtár. Üres hassal nem lehet bizakodó tekintettel nézni a jövőt, annak továbbra is az ekevas az alapja.

Ezért is méltatlan a mezőgazdaságot övező csekély figyelem, művelőit illető megbecsülés. Nem a különféle aratóünnepek létéről, vagy hiányáról van szó, hanem jóval többről. Mióta világ a világ, a szélesebb közvéleményben indokolatlan lenézés övezi a mezőgazdaságból élőket, ami anyagi elismerésükön is meglátszik. Elég összevetni hozzá a termelőnek kifizetett és a malomba kerülő búza ára közötti különbséget.

Az előrejelzések szerint belátható időn belül élelmiszerhiány elé néz a világ. Rohamosan szaporodunk a Föld eltartóképességéhez mérten, amire időben kell felkészülnünk. A Kárpát-­medencében jó eséllyel nézhetünk a kihívás elé, összes adottságunk megvan hozzá, kérdés, miképpen sáfárkodunk vele. Az elmúlt száz év nem volt túl biztató ebből a szempontból: A vas és acél országa-rögeszme, a lélektelen kolhozrendszer, a mezőgazdaságra települő lánckereskedelem, multikat támogató érdekszövetségek mind ez ellen dolgoztak. Van mit kihevernünk és helyre tennünk ahhoz, hogy ne érjen bennünket meglepetés, és a hazai föld valóban azokat szolgálja, akiket illet. Erre is érdemes odafigyelnünk, amikor az aratásról van szó.

SZOLJON/AgroLine
2014. június 19.

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)