Biztató jel, hogy a gazdák gépeket és földet vásárolnak
Jelentősen nőtt tavaly a gépberuházás a mezőgazdaságban: az első kilenc hónapban az értékük meghaladta az 51 milliárd forintot, ez 68 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Budapesten, a 30. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás megnyitóján.
Alkatrészekre 16 százalékkal költöttek többet a gazdálkodók, 26,5 milliárd forintot.
Fazekas Sándor elmondta, hogy az elmúlt tíz év alatt a mezőgazdasági géppark sokat fejlődött, a gazdálkodók 770 milliárd forintért vásároltak és helyeztek üzembe új gépeket. Ez idő alatt 30 ezer új traktort vásároltak Magyarországon, így 100 hektár mezőgazdasági területre 2,5 traktor jut. Megjegyezte: az utóbbi időben a kertészeti kultúrák gépesítése mellett az állattenyésztésben is számottevő volt a beruházások értéke.
A miniszter emlékeztetett, hogy tavaly jó évet zárt a magyar mezőgazdaság: az előzetes adatok alapján az ágazat teljes kibocsátása 26 százalékkal nőtt. A bruttó hozzáadott érték 48 százalékkal, a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem pedig 75 százalékkal volt magasabb, mint 2010-ben. Biztató jel, hogy a gazdák gépeket és földet vásárolnak.
Utalt arra is: a gazdasági teljesítményen túl a mezőgazdaság jelentős szerepet tölt be a foglalkoztatásban is. A tavaly nyáron életbe lépett, új egyszerűsített fogalakoztatási szabályoknak köszönhetően egy év alatt duplájára bővült az e körben foglalkoztatottak száma. Míg például tavalyelőtt júliusban 254 ezer idénymunkást jelentettek be a mezőgazdasági és idegenforgalmi vállalkozások, addig a múlt évben ennek mintegy a dupláját, 512 ezret.
Kiemelte, hogy 2010-ben, amikor letették az új agrárpolitika alapkövetit, fontos célkitűzés volt erősíteni a magyar gazdák bizalmát abban, hogy érdemes évtizedekre előre tervezni. Érdemes beruházni, fejleszteni, gépeket vásárolni, érdemes birtokaikat megtartani - mondta.
Az AGROmashEXPO szakkiállítás - amellyel egy időben tartják a Magyar Kert, valamint a Szőlészet és Pincészet kiállításokat is - január 25-28. között várja a látogatókat a Hungexpo kőbányai vásárközpontjában. A közel kétszáz cég mintegy nettó 20 ezer négyzetméteren - kétszer akkora területen, mint tavaly - mutatja be kínálatát.
Vidékfejlesztési Minisztérium/AgroLine
2012. január 27.




címlap
Laci!
Osztom!
"Őseidnek szent hitéhez, Nemzetednek gyökeréhez, Testvér ne légy hűtlen soha!"
emcett79@freemail.hu
Picit negatív
Picit negatív vagyok.
Öröm olvasni hogy mennyivel/mennyiért nőt a gép beruházások száma,csak egy picit tekintsünk a dolgok mögé is.
Aki évek óta csinálja az tisztában van a dolgokkal,(pl.:piac,lehetőségek,buktatók,egyéb) és lehetőségeihez képest felkészül,nem vállal erőn felül.De ami nincs a cikkben (és érdekelne hogy egyáltalán erről készült-e felmérés) hogy mennyi az új belépő,aki még most kezdi a szakmát,a kezdeti lelkesedésen kívül (jó esetben) az alap ismeretekkel is rendelkezik.De (!!!!!!!!!!) mondjuk hitelre ment minden.Készül majd felmérés hogy a sok be ígért,de be nem tartott ígéretek miatt hányan mennek csődbe hányan veszítik el a gépet,földet (jó esetben),a házat (rossz esetben) ????
Bocsánatot kérek a negatív hangvétel miatt,de akkor is ilyen vehemenciával rohannak segíteni a bebukott vállalkozóknak mint ahogy most reklámoznak??
Más,idézem.:"Kiemelte, hogy 2010-ben, amikor letették az új agrárpolitika alapkövetit, fontos célkitűzés volt erősíteni a magyar gazdák bizalmát abban, hogy érdemes évtizedekre előre tervezni."
Hatalmas nagy tévedés,sem a múltban,sem most,sem pedig a jövőben nem lehetett és nem szabad a választási évtől számított 4 évnél tovább tervezni.AgrárPOLITIKAI szempontból.
Nyitott vagyok hogy meggyőzzetek ennek az ellenkezőjéről.
http://www.youtube.com/user/ulaci79?feature=mhee