Halételekkel szállnak versenybe neves éttermek
A kiváló magyar hal és a jó minőségű magyar bor jótékony élettani hatásaira kívánják felhívni a figyelmet a Halra magyar, halra bor című versenysorozat szervezői.
Sajnos a halfogyasztásban sereghajtók vagyunk az unióban.
Ma rendezik meg a Halra magyar, halra bor című versenysorozat második fordulóját az éttermek, vendéglátóegységek között. Minden hónap első péntekjén öt-öt étteremnek kell elkészítenie valamilyen előre meghatározott halételt, s felszolgálni a hozzá illő magyar bort. Ma harcsapaprikást kell készíteniük. A zsűri – amelynek elnöke Lévai Ferenc, a Magyar Haltermelők Országos Szövetségének társelnöke – végigjárja a versenyző éttermeket, kóstol, tesztel, pontoz, s eredményt hirdet. A nyertes továbbjut, így a következő hónapban másfajta halétel készítésében mérheti össze tudását más éttermekkel. Az értékelés szempontjai közé tartozik, hogy az étel összetevői honnan származnak. Így kívánják a magyar alapanyagokat népszerűsíteni.
A szervezők célja felhívni a figyelmet a kiváló magyar hal és a jó minőségű magyar bor jótékony élettani hatásaira, bemutatni, hogy a nagyszerű és könnyen elkészíthető, egészséges halételeknek nemcsak az ünnepi asztalon, a hétköznapokban is helyük van, s ott kell lenniük minél több étterem étlapján. A halfogyasztás népszerűsítése fontos, mert az évi 6,7 kilogrammos fogyasztással sereghatók vagyunk az unióban. Ráadásul a hazai állattenyésztés bruttó termelési értékének mindössze a 2,5 százalékát adja a haltermelési szektor, jelentősége ugyanakkor igen nagy a vidékfejlesztésben, a foglalkoztatásban, a vizes élőhelyek fenntartásában és a vízgazdálkodásban. Az éves étkezésihal-termelési érték mintegy kilenc-tízmilliárd forint.
Magyar Hírlap/AgroLine
2010. szeptember 03.




címlap