Hangulatkeltés
Elszabadulhatnak a gabonapiaci árak hazánkban - figyelmeztet a Vidékfejlesztési Minisztérium. A drágulásban a világpiaci folyamatok, a kedvezőtlen időjárás és a forint gyengülése egyaránt szerepet játszik.
A hazai piaci árak az év elejétől június közepéig takarmánykukoricánál jelentősebben emelkedtek, más gabonáknál stagnálás volt megfigyelhető. Az utóbbi hetekben az árnövekedés erőteljesebbé vált, a kukoricán kívül a többi gabona esetében is - hívta fel a figyelmet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) honlapján.
A tárca közleménye szerint a kukoricaár erősödésében szerepet játszanak a világpiaci folyamatok. A világ kukorica készletei más gabonákkal ellentétben 2009/2010-ben is csökkennek, más gabonáknál a jelenlegi kedvezőtlen időjárás miatti esetleges terméskiesés és a forint gyengülése is az erősödés irányába hat.
A piaci árak Európa-szerte tovább emelkednek, alakulásukban döntő szerepe lesz az európai aratási szezon alatti időjárási körülményeknek. A szakértők a vetésterületek és az eddigi időjárási viszonyok alapján egységesen az eddigi becsléseket tovább csökkentve a tavalyinál kisebb, körülbelül 280-285 millió tonnás gabonatermésre számítanak Európában, a terméscsökkenés a vetésterület esése miatt az árpa esetében lesz a legerősebb.
A hazai termelői gabonapiaci árak az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint a búzánál már a 35 ezer forinthoz közel, míg a kukoricánál a 40 ezer forint körül alakulnak tonnánként.
Az utóbbi hetekben a hazai tőzsdei árak is igen erős emelkedést mutatnak. A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában egy évvel ezelőtt a búza elszámolóára 28,51 ezer forint volt, egy hónapja 35 ezer forint, míg ezen a héten hétfőn már 43 ezer forint a legközelebbi, augusztusi lejáratra.
A takarmánybúza ára augusztusra ugyanezekben az időpontokban 26 ezer, 29 ezer, illetve 35 ezer forint volt. A takarmánykukorica szeptemberi jegyzése egy éve 31,8 ezer, egy hónapja 37,5 ezer, míg hétfőn 41,5 ezer forint volt.
A kedvezőtlen csapadékos időjárás miatt nagyobb a gombafertőzöttség - köztük a fuzáriumé is - a búzában mint tavaly.
Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke elmondta: a magyar termelők felkészültek a gombabetegségek elleni védekezésre, már korábban megtették a szükséges intézkedéseket, azaz a megfelelő vegyszerekkel permeteztek, hogy védekezzenek a búza gombásodása ellen. Az aratás során pedig külön kezelik az ár- és belvizes területről származó termést. Ami azt jelenti, hogy elkülönítik attól a betakarított mennyiségtől, ahol az időjárás nem okozott gondot. Így elkülönítve tisztítják azokat. Például fuzáriummal fertőzött mag nem kerülhet az egészséges szemek közé.
A GOSZ elnöke azt nem tudta megmondani, hogy milyen arányú most a búza fuzárium fertőzöttsége. Erről ugyanis nem készült felmérés. Azt azonban leszögezte, hogy minden termelő saját jól felfogott érdeke, hogy a vásárlónak csak egészséges, tiszta árut adjon el.
Most a betakarított búza mennyisége - a mintegy egymillió hektáros vetésterületről - 80 százalékos arányú. A búza minőségét tekintve egyharmad a takarmány-, egyharmad az euró- és egyharmad a magyar étkezési minőség. Azaz a betakarított búza mennyiségének több, mint 50 százaléka étkezési minőségű.
Vancsura József örvendetesnek tartotta, hogy az utóbbi időben emelkedett a búza ára, ami most tonnánként 42-45 ezer forint között mozog. Hozzátette: emiatt a liszt ára is emelkedett kilogrammonként 50 forint 65-75 forint közé.
Utalt arra is: az ár nem szokatlan, mivel három éve 60 ezer forint volt a búza a tonnája, míg a liszt kilóját ekkor általában 90 forintért adták. Megjegyezte viszont, hogy a kenyér árát a liszt ára csak kevésbé befolyásolja, mivel annak csak 20-30 százalékát teszi ki.
NOL/AgroLine
2010. július 28.




címlap