Idén is rekord közelében lehet a búza
Az enyhe telet leszámítva kedvezően alakul a szántóföldi gazdálkodók számára az idei év. A rémálomszerű 2012 után a tavalyi évhez hasonlóan jó eredményeket jeleznek elő a szakemberek búzából. Nagy kérdés azonban, hogy az időjárás miatt lényegesen több kórokozóval és kártevővel hogyan tudnak elbánni a gazdák.
Dalmand - Hajdúböszörmény, 2014. június 4.
Több mint ezer gazdálkodó részvételével tartotta a Syngenta Dalmandon és Hajdúböszörményben a hagyományos szer-show-ját, amelynek tematikáját a kukorica, a kalászosok, a napraforgó és a repce adták. Két éve minden idők legszárazabb időjárása negatív irányba billentette az ágazat eredményességét, 2013-ban viszont a gazdaságok jó szezont zártak: a termelők őszi kalászosban és napraforgóban is rekord közeli terméseredménnyel zártak. Mint Czigány Tibor ügyvezető igazgató elmondta: a gazdálkodók sikerességét számos tényező befolyásolja, amelyekkel időről-időre számolni kell. Idén ez az enyhe tél miatt elszaporodó a kórokozók és kártevők kezelése lesz.
- Ezen belül is kiemelten kell foglalkozni a gombafertőzésekkel, amelyek hosszú évek óta nem tapasztalt mértékben jelentek meg a szántóföldi kultúrákban – mondta Czigány Tibor. – A rendezvényeken ezek kezelésére mutattunk be lehetőségeket. Ezen túl megoldásokat kínáltunk a termelés hatékonyságának javítására, mert vállalatunk elkötelezett abban, a hazai termelők növeljék versenyképességüket.
A kalászos gabonák között legnagyobb arányt az őszi búza képezi, amelyet az ország minden területén - kiemelten Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, valamint Bács-Kiskun megyékben - termesztenek. 2013-ban az elmúlt évek legmagasabb termését, összesen 5,1 millió tonna őszi búzát arattak le a gazdák, negyedével többet, mint 2012-ben.
- A sok áttelelő rovarkártevő és rendkívül erős gombabetegségek ellenére a megfelelően kezelt táblákról idén is rekord közeli termésre számíthatunk – mondta Harmat Ákos termék menedzser. – Hamarosan vége a kalászvédelem időszakának, most a késői rovarkártevők elleni védekezés a feladat. Majd a gyomok, gombabetegségek és rovarkártevők kikapcsolására kell ügyelni.
Harmat Ákos elmondta: a Syngenta teljes körű kalászos technológiát kínál a termelőknek. Az őszi szezonban kiemelt szerepe lesz a Celest Top rovarölőszeres csávázószernek és a Logran őszi gyomirtónak. Ezek a készítmények segítenek a korai gyomkikapcsolásban és az enyhe őszi-téli időben megakadályozzák a rovarkártevők elszaporodását.
Csaknem ötven százalékkal több kukorica termett Magyarországon 2013-ban, mint az azt megelőző esztendőben. Hektáronként 5,8 tonnát takarítottak be átlagosan a gazdák. Az ország kiemelkedő kukoricatermelő megyéiben - Fejér, Somogy, Tolna, Békés, valamint Hajdú-Bihar megyékben - jól indult az idei szezon, időben tudtak vetni a gazdák. A csapadék is kedvezőbb, mint amit az elmúlt két évben tapasztaltunk, ezért jók a kilátások, mondta Tóth-Csantavéri Szilvia kukorica kampánymenedzser.
- A kukorica eddig kedvező körülmények között fejlődik. Intenzív termesztéstechnológiával fokozható a termésbiztonság, ilyen évben érdemes mindent megadni a növényeknek. Egyetlen termesztéstechnológiai elemet – tápanyagutánpótlást, gyomirtást, kórokozók elleni védelmet - sem szabad kihagyni, mert azt többszörösen kell megfizetni a későbbiekben. Emellett figyelmet kell fordítani a kártevőkre is. Csapadékos tavaszokon kifejezetten fontos a tartamhatással rendelkező gyomirtó szer megválasztása, melynek segítségével betakarításig gyommentes maradhat az állomány.
A Syngenta új termesztéstechnológiai megoldásokkal kívánja segíteni a biztonságos, jövedelmező kukoricatermesztést, ismertette Tóth-Csantavéri Szilvia. Az idei évben számos újdonsággal bővült a portfólió: a Force 20 CS – új inszekticides csávázó szer az új piaci helyzetben. A ProNik Star megújult gyomirtó szer csomag, míg a Quilt Xcel gombaölő szer új dimenziót jelent a kukoricatermesztésben. Az Ampligo új rovarölő szer a hernyó kártétel megelőzésére, a Vertimec Pro pedig takácsatka ellen nyújt védelmet.
Vajda Beáta marketingvezető, az olajos növények szakértője elmondta: a repce sikeresen áttelelt, az állomány jó kondícióban van. A kedvező terméskilátásokat árnyalják az elmúlt hetek viharai, ez eredményezhet gombabetegségeket és sok esetben szükség lesz állományszárításra is. A hivatalos jelentések szerint idén 200 ezer hektár felett van a repce állomány Magyarországon, ez 5 százalékkal magasabb, mint 2013-ban.
- A több mint 600 ezer hektáron termő napraforgóban tavaly kiváló eredményt értek el a gazdák, az országos termésátlag hektáronként 2,47 tonna volt, amely az utóbbi 10 év második legmagasabb termésátlaga – mondta Vajda Beáta. - Ehhez a sikerhez nagymértékben hozzájárultak a Syngenta piacvezető hibridjei, amelyben 60 százalékos a piaci részesedésünk. Jelenleg a gazdasági kilátások jók, megéri költeni a növényekre és kihozni belőlük a maximumot. Az olajos növényeknél fontos a kórokozók elleni védelem, a napraforgónál és repcénél is javasoljuk az Amistar Xtra használatát, amely a biztos védelmen túl a juvenizáló hatásának köszönhetően 3-500 kilogramm terméstöbbletet eredményez hektáronként a gombafertőzés mértékétől függetlenül. Mindkét kultúránál fontos az állományszárítás, hiszen a betakarítás időszakában minden egyes nap súlyos mennyiségi és minőségi veszteségeket okozhat. Erre javasoljuk a Reglone Air használatát.
Az idei Szer-show is kínált újdonságokat a termelőknek, a tavaly debütáló Listego gyomirtószer mellé megérkeztek a Syngenta új generációs Clearfield Plus hibridjei, amelyek a jelenleg piacvezető NK Neoma hibridnél magasabb termésszintet képviselnek. Emellett a termelők megtekinthették az új magasolajsavas Clearfield - IMI rezisztens – hibrideket, az idei szezon újdonságát, a Talento-t és a jövőre bevezetésre kerülő SY Excellio-t, amely a fejlesztői kísérletek alapján az egyik legígéretesebb hibrid a magyar palettán.
AgroLine
2014. június 04.
