Jakab István: a kormány célja a mezőgazdasági öntözővíz ingyenessé tétele

víz csepp.jpg

Az új vízstratégia keretében a teljes vízkormányzás megoldása mellett a kormány arra törekszik, hogy a gazdáknak ingyen biztosítsák az öntözővizet - jelentette be a jászsági ivóvízminőség-javító program sajtótájékoztatóval egybekötött hétfői nyitórendezvényén Jakab István (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke Jászapátin.

A képviselő „évszázados jelentőségűnek” nevezte ezt a lépést, és emlékeztetett: a teljes vízkormányzás megvalósításához szükséges víztározók építése és az országszerte összesen 102 000 kilométer hosszúságú vízügyi létesítmények rendszerének rendbetétele már megkezdődött. Az idén indult uniós költségvetési ciklusban pedig a tervek szerint mintegy 1000 milliárd forintot költ az állam a víziközművek fejlesztésére annak érdekében, hogy ezek a rendszerek is professzionálisan, magas technológiai színvonalon működjenek - tette hozzá.

Jakab István hangsúlyozta: mivel az Orbán-kabinet politikájának középpontjában az emberek állnak, a kormányzat úgy döntött, országszerte megvalósítja ezeket az évtizedek óta „ordítóan hiányzó” beruházásokat, amelyek egyúttal az élhető vidék megteremtéséhez is hozzájárulnak.

A jászsági ivóvízminőség-javító projektről szólva kiemelte: a 8 településen 30 ezer embert érintő, összességében 1,8 milliárd forint költségvetésű fejlesztés a térség a következő generációk egészségét és ellátási biztonságát is szolgálja majd.

Az Országgyűlés alelnöke elmondta, meg kell tartani és meg kell becsülni a felszín alatt található vízbázist a Kárpát-medencében.

Pócs János, Jászapáti polgármestere, a térség fideszes országgyűlési képviselője és képviselő-jelöltje az eseményen közölte: 2010 óta 95 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a Jászságba, amiből számos út és közintézmény újult meg. Ám mind közül talán a legkiemelkedőbb beruházás a mostani, nemcsak költségvetése és 100 százalékos állami támogatása miatt, hanem mert a pénz mellett az emberekről és az egészségről szól - fogalmazott.

Jelezte: a 2015 nyarára elkészülő projekt során az érintett nyolc település - Alattyán, Jánoshida, Jászapáti, Jászboldogháza, Jászivány, Jászkisér, Jászladány és Pusztamonostor - teljes, mintegy 207 kilométer hosszú vízhálózatát átmosatják és felújítják. A korszerűsítés része a vízkezelő épületek és kutak rekonstrukciója, új kutak létesítése és közel 8 kilométernyi csővezeték lefektetése is. Emellett mindenütt csökkentik az ivóvíz gáz-, vas-, mangán- és ammóniumtartalmát, Alattyánban, Jásziványban, Jászkiséren és Jászladányban arzénmentesítést is végeznek a kivitelezők.

MTI/AgroLine
2014. március 24.

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)