Jót tesz a hideg a magyar dinnyéseknek

dinnyeevés.jpg

Az elmúlt napok jelentős lehűlése - és az emiatt bekövetkező átmeneti keresletcsökkenés - a legjobbkor jött a hazai dinnyetermelőknek - írja a Napi Gazdaság.

Az egy hónappal korábbi lehűlés miatt ugyanis a hét elejétől kisebb áruhiány van a belföldi termelésű görögdinnyéből a piacokon - mondta a lapnak Simonka György, a Magyar Dinnyeszövetség elnöke.

Ez az átmeneti hiány azonban a hét végére már várhatóan megszűnik, és a magyar görögdinnye ismét a piacokon lesz. A felvásárlási árak egyelőre kedvezőek, van, ahol a száz forintot is elérik kilónként, azonban átlagosan nettó 50-60 forint körül alakul.

Az egyelőre megjósolhatatlan, hogy milyen eredménnyel zárják a szezont a termelők. Jelenleg annyi látszik bizonyosnak, hogy az átlagosan mintegy hétezer hektáron termelt gyümölcsből idén ezer hektárral kevesebbről szüretelnek.

Napi/AgroLine
2010. július 27.

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)