Most éppen epret, a következő hetekben korán érő cseresznyét, nyáron uborkát, paprikát, paradicsomot, ősszel almát, télen tököt árul a Budapesti Nagybani Piacon az a termelő, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből jár fel akár hetente többször is. Nagy István a Fiat Ducato haszongépjárművével – csomagtere minden négyzetcentiméterét kihasználva – szállítja a kertjében termelt árut.

– Más gazda is jár fel a faluból Pestre? – kérdem. Azt mondja rajta kívül páran. A többség nem tesz erőfeszítéseket, inkább leadja a helyi felvásárlónak a terményeit, még akkor is, ha a szezon végén alig marad valami haszna. A felvásárló adja a vetőmagot, a palántát, illetve adja az öntözéshez a csöveket, az uborkához a hálót, az oszlopokat, sőt van, akinek a permetszert is. Ezek költségét levonja a leadott áru értékéből, így ősszel azon kapja magát az ember, hogy nem is magának dolgozott hónapokon át.

– Miért nem állnak össze többen, és egymást váltva hordják egy nagyobb autóval Budapestre a termést? Vagy miért nem bérelnek ki közösen egy hűtőházat, ahol télig tárolhatnák az almát? – István szerint nem elég vállalkozó szelleműek az emberek, illetve nem igazán bíznak egymásban. Ő egymaga pedig kevés ahhoz, hogy termeljen, közben másoktól összevásárolja az árut, utazzon egy nap négy órát oda, négy órát vissza. – Hiába lenne hűtőházuk – veszi át a szót Szilágyi Sándor, aki Nyíregyháza környékéről jár fel a nagybanira. – Ha azt egyszer kinyitják, akkor onnan gyorsan ki kell tárazni a gyümölcsöt, és ahhoz komoly piac kell, hogy felvegye, ne romoljon rájuk. Mi már megjártuk ezzel – teszi hozzá.

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy a kistelepüléseken miként növelhető a foglalkoztatottság és hogyan csökkenthető a tartós munkanélküliség, azaz miből tudják előteremteni a pénzt az ottaniak a mindennapi betevőre. Az eddigi tapasztalatok alapján önmagában sem a piaci, sem az állami szféra nem tudta hatékonyan és maradandóan orvosolni a problémát: az ország kisebb falvai folyamatosan szegényednek, egyre súlyosabb társadalmi problémák színtereivé válnak, egyre több közösségi feszültség halmozódik fel bennük. Tegnap mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének megbízásából készített, A helyi kezdeményezésű gazdaságfejlesztési programok vizsgálata című tanulmánykötetet, amely a már létező megoldásokat kutatja. Illetve arra is rámutat, hogy a siker nem magától értetődő, és nem is biztos, hogy hiánytalanul bekövetkezik.

Kabai Gergely és Németh Nándor a Tolna megyei Belecskát vette górcső alá, ahol már több mint tíz éve zajlik egy zöldség- és gyümölcstermesztésen alapuló, tisztán közérdekű foglalkoztatási program. A kezdeményezés munkát ad a helyieknek, Belecska zöldségből és gyümölcsből lényegében ellátja magát, emellett a térségi piacra is termel. A program hatására a szociális segélyezés megszűnt, a faluban gyakorlatilag felszámolták a munkanélküliséget. Pedig a ráta az 1990-es évek közepén meghaladta a 32 százalékot, az évtized végén a 20 százalékot, most pedig hat százalék alatt van. A kezdetben fél hektáron induló program ma már 25 hektáron gazdálkodik, és 23 ember számára biztosít munkát és megélhetést – igaz, nem önfenntartó módon, hanem különböző támogatások segítségével. Közvetett hatásként pedig megállt a népességfogyás a településen.

Felmerül a kérdés, hogy vajon valóban olyan pozitív kezdeményezés és követendő példa-e a „belecskai történet”, mint amilyennek látszik. A kutatók szerint igen, a modell adaptálhatóságában azonban nem hisznek. Kell hozzá ugyanis egy olyan kistelepülési önkormányzat, amely bele mer vágni egy vállalkozásba. Másrészt kell hozzá egy olyan ember, mint Jakab Róbert, Belecska polgármestere, aki felismerte a munkaerőpiaccal kapcsolatos helyi problémákat, és képes volt megteremteni, megszerezni az ezek kezeléséhez szükséges eszközrendszert. Egy belecskai típusú földprogram tömeges, modellszerű bevezetése esetén kulcskérdés, hogy az innovációt, a stratégiaalkotást és a döntéshozatalt, illetve az ehhez társuló szaktanácsadást és szakmai, intézményi kapcsolati hálót, valamint az operatív irányítást miként lehet intézményesíteni.

A program működéséhez elengedhetetlen feltétel, hogy legyen megfelelő mennyiségű és minőségű szabad földterület, amin el lehet kezdeni a gazdálkodást. Aztán kell piac. A belecskaiak az esetenkénti aszaláson kívül feldolgozást nem végeznek, gyakorlatilag azonnal túladnak minden terményen. Nagy távolságokra nem kell szállítaniuk, ekkora mennyiséget a lokális piac minden gond nélkül felszív. És akkor még nem beszéltünk az adminisztrációról, a folyamatos pályázásról, hogy minden kínálkozó pénzforrást megragadjanak.

Más utat járnak be a Völgység északi részében, a kisvejkei mikrotérségben (főként Lengyel, Závod és Kisvejke községekben), ahol az elmúlt bő egy évtizedben sikeres gyümölcstermesztési ágazat alakult ki.

A kezdeti 60 hektár helyett ma már több mint 400 hektáron folyik a termelés, ami közvetve mára körülbelül 150 személynek vagy családnak biztosít megélhetést vagy mellékjövedelmet.

Az, hogy ilyen mértékű gyümölcstermesztés elindulhatott a mikrotérségben, több tényező együttes meglétének köszönhető. Szerencsés volt a térség, hogy a termelőszövetkezet révén jól működő ültetvényeket örökölt, tehát megvolt a kiindulási alap. A térség szakképzési hagyományai révén megvolt a helyiekben a szakértelem, ezért egyénileg is el tudtak indulni. Legfontosabb az volt, hogy a helyiek felismerték, hogy összefogva sokkal nagyobb eredményeket érhetnek el, és megalapították a szövetkezetet. A siker okai közé tartozik, hogy a szövetkezet élére olyan személyek kerültek, akik a folyamatos innováció révén állandó fejlődésre ösztönzik a termelőket és közvetve az egész térséget is.

A Danubia-Frucht Kisvejke Térségi Gyümölcsértékesítő Szövetkezet mára meghatározó piaci szereplővé vált a Dél-Dunántúlon. Az év nagy részében közel 40 embernek munkát nyújtó szervezet szinte kizárólag exportra termel. A tudatos fejlesztőmunkának és minőségbiztosítási rendszerének köszönhetően a szövetkezet nevét a magas minőségű gyümölcsökkel kapcsolják össze. Mindez a piacok és beszállítók folyamatos fejlesztésével kiegészülve évről évre nagyobb árbevételt hoz a szövetkezetnek.

Nagy problémát jelent, hogy minden siker ellenére a térség munkanélküliségi helyzetét nem sikerült megoldani. A megfelelő hozzáállás és a kellő szakértelem hiánya miatt az idényjellegű, körülbelül 100 fős munkaerőigényüket a termelők inkább távolabbról érkező dolgozók alkalmazásával orvosolják.

Pályázat állami forrásra

A szociális szövetkezetek és a szociális gazdaság kiváló terepet jelentenek arra, hogy az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedni nem tudó embereket a gyakorlatban is munkára késszé és képessé tegyék – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének (MTA-KTI) konferenciáján. Az Új Széchenyi Terv keretében már megjelentek az ilyen szövetkezetek felállítását és fejlesztését célzó pályázati felhívások. A projektek bírálata folyamatosan zajlik, április közepéig több mint egymilliárd forint támogatást ítéltek oda, és június végéig további másfél milliárd forinttal támogatják a kezdeményezéseket. (MTI)

NOL/AgroLine
2011. május 25.