LMP: A kormány elfelejti, eldugja vagy tudatosan eltünteti a vidékfejlesztés ügyét?

Kukorica vetése kézzel

A héten kerül sor az Országgyűlés szakbizottságaiban a miniszterjelöltek meghallgatása, azonban egyetlen miniszteri meghallgatáson, egyetlen bizottságban sem kerül középpontba a vidékfejlesztés kérdése. Ez azt bizonyítja, hogy a kormány lemondott arról, hogy a vidék problémáit orvosolni próbálja, sőt, a témát igyekszik minél kevésbé láthatóvá tenni, amivel csak növeli a vidéken élők kiszolgáltatottságát.

A vidékfejlesztés egyértelműen az új kormányzati struktúra mostohagyereke lett. Az új minisztériumi és bizottsági rendszer azt mutatja, hogy a kormány nem kíván felelősséget vállalni a vidéken élőkért, és a nevesített földművelésügyi tárca legfeljebb a mezőgazdasággal fog foglalkozni, ami nem ígér sok jót a magyar vidéknek. A mezőgazdaság és vidékfejlesztés ügyének szétválasztása zsákutca. Ahogy jó agrárium nélkül nincs bölcs vidékfejlesztés, úgy kizárólag mezőgazdasági szemléletű megközelítéssel sincs jó vidékfejlesztés, hiszen a helyben élő lakosság túlnyomó többsége nincs közvetlenül kapcsolatban az agráriummal. A vidék ügyének hangsúlyosabb érdekképviselete elengedhetetlen a XXI. századi Európában, amit a jelenlegi kormányzati tervek nem valósítanak meg. Az agrárium kiemelt ágazat, de a vidéki térségében nemcsak az agrárium szorul hangsúlyos figyelemre, hanem minden helyben lakó érdekképviselete is. Az agrárium, tájhasználat kérdése nem szétválasztható a vidékfejlesztés ügyétől.

A vidéken élők képviselete lényegesen nagyobb kormányzati figyelmet érdemel, de ehhez a fejlesztési források átlátható, a vidék számára igazságosabb felhasználása szükséges, amit jelentősen meg fog nehezíteni az új kormányzati struktúra, ahol a vidékpolitika eltűnt a kormány figyelme elől.

LMP/AgroLine
2014. június 03.

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)