LMP: Az átláthatatlanság és a korrupció árát a Fidesz-kormány is a vidékkel fizetteti meg
2010-ben a Fidesz rendteremtést ígért az állami földek körül, ez azonban négy év elteltével sem történt meg. Az LMP haladéktalanul átalakítaná a Nemzeti Földalapot (NFA), átláthatóvá tenné a közföldek kezelését és ezeket rendeltetésszerűen, vidéki munkahely-teremtésre használná fel.
Az elmúlt négy év állami földpolitikájának legjellemzőbb esetei a Mészáros Lőrincnek bérbe adott 1000 focipályányi állami föld, illetve Simicska Lajos és Nyerges Zsolt egyharmad Balatonnyi agrár-cégcsoportja, amely 59 további állami földterülettel bővülhetett.
A Fidesz az állami földkezelés átláthatóságának megteremtése helyett folytatta az MSZP korábbi gyakorlatát és a közföldeket saját nagybirtokosi rétegének megerősítésére használta fel. Nem véletlen egybeesés, hogy miközben Simicska Lajos céghálója az államtól 2013-ban óriási területeket kapott, hatalmas erőforrást elvonva a vidéki közösségek megmaradási esélyeitől, ugyanebben az évben 60 ezren kértek letelepedési és munkavállalási engedélyt csak Németországban, szülőhazájuk elhagyásának szándékával.
Az LMP adatkérések sorozatával igyekszik tisztázni az állami földek sorsát, az ezekre adandó világos válaszadást az NFA igyekszik minden lehetséges eszközzel szabotálni. A korrupcióval súlyosan terhelt földalap továbbra is sok tízezer hektárnyi közföldről titkol el információkat, így továbbra sem tudhatja meg a közvélemény, hogy ki gazdálkodik ezeken a közföldeken és milyen feltételekkel.
Az első 30 hazai nagybirtok – gyakran átláthatatlan tulajdonosi háttérrel – összesen több milliárd forintnyi agrártámogatást kapott tavaly alanyi jogon.
Az LMP felszólítja a Fideszt, hogy vessen véget a milliárdosok támogatásának! Ha hatalmában áll még egyáltalán, fékezze meg az oligarchák étvágyát és állítsa meg a közpénzek és közvagyon kiszivattyúzását a magyar vidékről.
Budapest, 2014. június 21.
Sallai R. Benedek
az LMP országgyűlési képviselője
