OVF: a következő uniós ciklusban 170 milliárd forintot fordítanak árvízvédelemre
– A következő uniós ciklusban mintegy 170 milliárd forintot fordítanak árvízi védekezésre – mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) műszaki főigazgató-helyettese kedden Budapesten.
Láng István, aki árvíz idején az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, a Duna tavalyi budapesti tetőzésének évfordulóján tartott sajtótájékoztatón elmondta: nemcsak szintjeiben, hanem hozamában is minden rekordot megdöntött a tavalyi árvíz. Mindenhol védekezni kellett, ehhez nagy összefogásra volt szükség. A főigazgató-helyettes kitért arra is, hogy “soha ilyen kényelmes körülmények között” nem védekeztek, ugyanis mindent megkaptak, amit kértek: katonát, gépjárművet, erőforrást.
Az elmúlt egy évben az ország folyószakaszait felülvizsgálták, és számos intézkedési tervet készítettek. Több önkormányzatnak segítettek új vízelhárítási terv kidolgozásában vagy a régi átdolgozásában. Az Európai Uniónak márciusban elküldték az ország árvízi kockázati és veszélytérképét is. Ezen bemutatják a legszükségesebb beavatkozásokat, és ehhez igazítják majd a fejlesztéseket, így a 2014-2020-as ciklusban is építenek tározókat.
A tavalyi árvíz óta kiderült az is, hogy az eddigi mértékadó árvízszinteket újra kell számolni. A Dunán már végeztek a szakemberek, s van, ahol az új érték egy méterrel meghaladta a régi árvízi mértéket. Láng István megjegyezte, hogy nem elsősorban a klímaváltozás, hanem a nagyvízi medrek kezeletlensége okozta az elmúlt évek árvizeit.
Az egyik legnagyobb eredménynek nevezte, hogy megszületett a nagyvízi mederkezelési jogszabály, ennek nyomán folyamatosan ellenőrzik a medrek állapotát, s gondoskodnak arról, hogy a víz le tudjon folyni. Az év végéig több mint 2800 kilométeres folyószakaszon 67 új nagyvízi mederkezelési tervet is elkészítenek. Átvilágították a védműveket is, feltárták a hibákat. Ezekre külön intézkedési terveket készítettek. A Tiszán már meg is kezdődtek a helyreállítási munkálatok.
Molnár Béla országos vízügyi főigazgató a sajtótájékoztatón azt mondta: a tavalyi árvíz során óriási munkát végeztek a vízügyi szervezetek és a médiumok is. Az OVF főigazgatója kiemelte: az ország közvéleménye hiteles és pontos tájékoztatást kapott az árvízi helyzetről.
Hozzátette: az időjárási körülmények kiszámíthatatlanok, de a vízügynél minden helyzetre fel vannak készülve.
Szalkai Tímea, a Duna Múzeum főigazgatója beszámolt arról, hogy múzeumuknak fontos feladata az árvizek tapasztalatainak feldolgozása. Ennek részeként az elmúlt 43 év jelentősebb árvizeiről készítettek egy 23 perces filmet. Ebben a tavalyival együtt kilenc árvíz eseményeit, szakmai újdonságait mutatják be, de mint megjegyezte: nem dokumentumfilm, hanem mind a szakmai, mind a laikus közönséget megcélozva főleg az érzelmekre hat.
HAON/AgroLine
2014. június 10.
