Rekord a kétnaposra sikeredett borversenyen

borok pohárban.jpg

Telt ház, mintegy 160 vendég foglalt helyet szombat délután, illetve este a szandaszőlősi művelődési ház nagytermében, ahol a Bereczki Máté Gazdakör tizennyolcadik nemzetközi borversenyét tartotta.

Minden korábbi rekord megdőlt azzal, hogy a négytagú zsűri: Csányi Sándor, Demény István, Piros Károly és az elnök Tálas László hatvankilenc(!) bort kóstolt, ízlelt, vizsgált gyertya mellett. Az ítészek nagyon szigorúak voltak, mert öt bort az íze, kinézete, illata miatt kizártak, a fügeborról pedig azt mondták, édes, de semmi köze a szőlőtőkéhez, nem itt a helye.

Összesen 16 bort díjaztak aranyéremmel, 17-et ezüsttel, 12-t bronzzal és 18-an kaptak oklevelet. A rendezvényen megjelent Szalay Ferenc polgármester és Kállai Mária alpollgármester is. Aztán voltak itt bortermelők a Vajdasából és Erdélyből is. Néhány leg a versenyből: a legjobb fehérbor a szolnoki Kocsis Györgyé lett, a legjobb vörösbor a rákóczifalvai Kozma Istváné, a legjobb külföldi bor a vajdasági Ősz Szabó Imréjé, a más borvidéken termesztett borok díját a szolnoki Molnár Tamás kapta. Csányi Sándor gasztronómiai különdíját a szolnoki Madarász Antal vehette át, míg a gazdakörök legjobb bora címet idén Marinka Antal egyik felhozatala érdemelte ki. A legfiatalabb résztvevő a gyönyörű piropozsgás, szép nevű Bukta Bíbor lett, aki nagycsoportos óvodás.

Amíg a zsűri tanácskozott, a színpadon kultúrműsor folyt, amelyet borárverés, tombolahúzás követett. Az asztalokra pedig ezen az estén töltött csirkecombok kerültek. Bizony éjfél is elmúlt, mikorra befejeződött a rendezvény, ahol elhatározták, hogy a következő, 19. borverseny 2011. március 5-én esedékes. Nem kevesen már előre közölték: ha fújja, ha hordja, rájuk számíthatnak...

SZOLJON/AgroLine

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)