Szélsőséges a száraz borok megítélése

Bor-poharas-gyorffya.jpg

Villány, Eger és Tokaj borait kedvelik leginkább az internetezők egy felmérés szerint. A magyar borkedvelők főként az ezer-kétezer forint közötti borokat vásárolják, de jelentős még az ötszáz-ezer forintos palackok választása is.

Első ízben készült Magyarországon átfogó vizsgálat az internetező borfogyasztókról, amely fontos eredményekkel szolgált a preferenciáikról, szokásaikról. A Borászportál internetes bormagazin kutatása a borfogyasztási és borvásárlási szokásokat mérte fel. A válaszadók igen gyakori fogyasztónak vallották magukat: tíz százalékuk naponta, ötven százalékuk pedig legalább hetente iszik bort. Nem meglepő módon a száraz bor megítélése a legszélsőségesebb. A válaszadók több mint negyven százaléka ezt preferálja leginkább, ám közel ugyanennyien el is utasították a száraz bor fogyasztását. A könnyedebb borok népszerűbbek, a válaszadók legnagyobb arányban vörösborpártiak.

Megfigyelhető, hogy a borok iránt azok érdeklődnek inkább, akik nagyobb városban élnek, felsőfokú végzettséggel és magasabb jövedelemmel rendelkeznek. Ők általában mindegyik borfajtát kedvelik, valamint több szempontot mérlegelnek vásárlásaik során.

„A borvidékek közül kiemelkedő Villány, Eger és Tokaj népszerűsége, de erős negyedik és ötödik helyet szerzett Badacsony és Szekszárd, amelyet Dél-Balaton és a Balaton-felvidék követ” – tájékoztatta lapunkat az online portál. A magyar internetező borkedvelők főként az ezer-kétezer forint közötti borokat vásárolják, de jelentős még az ötszáz-ezer forintos palackok választása is. Meglepő, de a válaszok alapján az átlagosan kifizetett ár palackonként ezernégyszáz forintra rúg.

Magyar Hírlap/AgroLine
2012. január 27.

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)