Új piacok felé nyit a Kőröstej

sajt.jpg

Az arab világban elért vezető pozíció megtartása mellett az elmúlt hónapokban többek között távol-keleti, azerbajdzsáni és spanyol cégekkel is tárgyalásokat folytatott a Kőröstej Cégcsoport. Az egyeztetések eredményeként ezekbe a célországokba már el is indultak az első sajtszállítmányok, ezáltal új piacokon is megjelennek a hazai termékek. A cégcsoport a belföldi piacon történő erősítés mellett továbbra is kiemelt figyelmet fordít az export piacaira.

A cégcsoport évek óta az arab világ vezető sajtexportőre, és miközben az Európai Unió számos országában is jelen van termékeivel, hazánkban is meghatározó piaci szereplő. A cég a töretlen fejlődést és a stabil piaci pozíció megőrzését tűzte ki célul, ezért folyamatosan keresi az új üzleti lehetőségeket. Az elmúlt hónapokban a hazai fogyasztók hatékonyabb megszólításának előkészítése mellett számos külföldi tárgyalást bonyolított, és jelen volt több nemzetközi kiállításon is, amelynek eredményeként az arab térségen túl Tajvanról, Bakuból és Barcelonából is érkezett már megrendelés.

Az új piacokra jellemző, hogy elsősorban a helyi sajátosságoknak megfelelő termékeket keresik a vevők. Tajvanra például az Év Terméke Díjat is elnyerő HAJDÚ grill sajtot és parenyicát szállítottunk, Spanyolországban a grill sajt szintén népszerű, emellett a krémfehér sajtokra is nagy igény mutatkozik. Mindemellett Bakuban is ígéretes tárgyalásokat folytattunk - emelte ki Tráj Gyula, a Kőröstej Cégcsoport ügyvezetője.

Az új vevők általában kisebb tételekkel indulnak, de a sikeres piaci bevezetést követően folyamatosan nő a rendelt mennyiség. Az első Tajvanról érkezett tavaszi megrendelés óta újabb négy szállítmány indult el az országba. A Kőröstej célja, hogy az év végéig jelentős mennyiségű sajtot exportáljon az újonnan meghódított célországokba, ugyanakkor a hazai piacra is kiemelten fókuszál és a belföldi értékesítés jelentős növelésére törekszik. A cég az előző évek átlagos 10 százalékos növekedését kívánja elérni az idei évben, mellyel az értékesítendő mennyiség megközelíti a 25 000 tonnát.

MHO/AgroLine
2014. június 11.

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)