Egyre beljebb haladunk a nyárban, ezt jelzi a piac is

gyümölcspiac.jpg

Egyre több hazai barackot kínálnak, fehér és sárga húsút, kicsit és nagyot egyaránt. Kajsziból szintén növekedett a felhozatal, mennyiségre és minőségre is többféle közül választhatunk, azonban a lekvárfőzésre még várni kell, minden bizonnyal a jelenlegi árhoz képest még olcsóbban is kaphatunk majd ebből a finomságból. Egy hét alatt megsokszorozódott a csemegekukorica is a piacon, igaz, egyelőre a fóliasátor alatt beéretteket kínálják, de ez nem érezhető az ízén, ettől még finom édes.

A borsószezon szintén a vége felé közeledik, már 300 forint alatt is kaphatunk a hüvelyes termésből, igaz, ennek a hüvelye néhány asztalon egy kicsit már fonnyadt. Epret pedig leginkább már csak Lengyelországban lehet szedni, itthon szinte az összes leérett, hazait mindössze egy-két helyen kínáltak, a lengyel eper ára viszont már ezer forint. Két-három hete kapható a málna, ribizli, fekete ribizli, áfonya, az eladásra kínált mennyiség is növekszik, az ár viszont alig csökken.

Sárga- és görögdinnyéből is nagyobb már a kínálat, azonban a termelők szerint az ormánsági sárgadinnyére még egy hetet várni kell.

BAMA/AgroLine
2014. június 23.

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)