Megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól
12/2007. (III. 13.) IRM rendelet
a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. §-a (3) bekezdésének i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
Alapvető rendelkezések
1. § E rendelet alkalmazásában
a) megkülönböztető fényjelzést és hangjelzést adó készülék (a továbbiakban: megkülönböztető jelzést adó készülék): a gépjárműre szerelt rögzített vagy mozgatható üzemmódú (mobil), villogó kék vagy kék-vörös fényjelzést adó berendezés, és a sziréna, vagy a váltakozó hangmagasságú hangjelzést adó berendezés,
b) figyelmeztető jelzést adó készülék: a járműre szerelt rögzített vagy mozgatható üzemmódú (mobil) villogó sárga fényjelzést adó berendezés,
c) közérdekű feladat: az emberi életet, a testi épséget, az egészséget, a vagyoni javakat, az emberi környezetet közvetlenül fenyegető veszély elhárítása, nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség teljesítése, kármentés, a honvédelem, a nemzetbiztonság és a közbiztonság védelme.
2. § (1) A gépjárműre megkülönböztető jelzést adó készüléket, valamint a járműre figyelmeztető jelzést adó készüléket - a 3. §-ban és a 9. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével - csak az erre feljogosító, érvényes hatósági engedély birtokában lehet felszerelni, felhelyezni (a továbbiakban: felszerelni).
(2) A megkülönböztető jelzést adó készülék felszerelésére engedélyt csak a 4. § (1) bekezdésben felsorolt szervezetek igényelhetnek, az általuk üzemben tartott azon gépjárművekre, amelyekkel az 1. § c) pontjában foglalt közérdekű feladatokat ellátják.
A megkülönböztető jelzést adó készülék felszerelésének engedélyezése
3. § (1) Nem kell hatósági engedély a megkülönböztető jelzést adó készülék felszereléséhez
a) az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek sürgősségi betegellátást végző gépjárműveire,
b) a hivatásos önkormányzati, az önkéntes tűzoltóság, a Rendőrség közrendvédelmi, közlekedésrendészeti szolgálatának, valamint a Határőrség határrendészeti és bevetési szerveinek közvetlen helyszíni beavatkozásra rendszeresített (vonuló) gépjárműveire,
c) a rendőrség külön jogszabályban meghatározott védett személyek szállítására rendszeresített gépjárműveire,
d) a katasztrófavédelmi Kormányzati Koordinációs Bizottság (a továbbiakban: KKB) elnöke hivatali gépjárművére,
e) a katasztrófaveszély esetén, illetve katasztrófahelyzetben a KKB elnöke által kijelölt szervezetek azon gépjárműveire, amelyeket a meghatározott feladat ellátására közvetlenül használnak.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül nem kell hatósági engedély a megkülönböztető fényjelzést adó készülék felszereléséhez, a védett személyeket szállító és azt kísérő, zárt csoportban közlekedő (közrefogott) gépjárművekre. Az e feladatra is rendszeresen használt gépjárművekben a megkülönböztető fényjelzést adó készülék engedély nélkül tárolható.
4. § (1) Megkülönböztető jelzést adó készülék felszereléséhez szükséges hatósági engedély
a) a 3. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározottakon kívül sürgősségi vér és szervtranszplantációs szállítást, a sürgősségi betegellátást végző szervek, illetve a bányamentő szolgálatok,
b) a közművek által okozott súlyos veszélyhelyzet azonnali elhárítását végző szervek,
c) a 3. § (1) bekezdés b) pontja alá nem tartozó, a Határőrség, továbbá a Vám- és Pénzügyőrség,
d) a 3. § (1) bekezdés b)-c) pontja alá nem tartozó, a Rendőrség,
e) a nemzetbiztonsági szolgálatok,
f) a büntetés-végrehajtás,
g) a hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a főfoglalkozású létesítményi tűzoltóság, a tűzoltó egyesület,
h) a Magyar Honvédség,
i) a Legfőbb Ügyészség,
j) a közlekedési balesetek szakmai vizsgálatát külön jogszabály alapján végző Közlekedésbiztonsági Szervezet által üzemben tartott gépjárművekre adható.
(2) A megkülönböztető jelzést adó készülékek felszerelésére jogosító engedély a jármű műszaki érvényességéig adható.
5. § (1) A megkülönböztető jelzést adó készülék felszereléséhez szükséges hatósági engedély iránti kérelmet első fokon a 4. § (1) bekezdés
a) a)-c) pontjaiban felsorolt szervek gépjárműveire a megyei (budapesti) rendőr-főkapitányság,
b) d)-j) pontjaiban meghatározott szervek gépjárműveire az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK)
bírálja el.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti engedélyezési eljárásban első fokon
a) a megyei (budapesti) rendőr-főkapitányság jár el, akkor másodfokon az ORFK,
b) az ORFK jár el, akkor másodfokon az igazságügyi és rendészeti miniszter
jár el.
(3) A 4. § (1) bekezdés a) és g) pontjaiban meghatározott szervezetek részére a megkülönböztető jelzést adó készülék felszerelésének engedélyezéséhez - szakterületüknek megfelelően - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság előzetes hozzájárulása szükséges, melynek során vizsgálniuk kell, hogy az üzemeltetés célja megfelel-e a közérdekű feladatnak.
A megkülönböztető jelzést adó készülék felszerelésének egyéb feltételei
6. § (1) A megkülönböztető jelzést adó készülék - a (3) bekezdésben meghatározottak kivételével - csak olyan gépjárműre szerelhető fel, amelynek üzemeltetőjét, üzemeltetési célját a gépjárművön felirattal, jelzéssel jól látható és olvasható módon megjelölik.
(2) Az üzemeltetés céljára, a feliratra, a jelzésre vonatkozó adatokat a kérelemben fel kell tüntetni, és az engedélyezéstől számított tizenöt napon belül a megkülönböztető jelzést adó készülék felszerelésével egyidejűleg a feliratot, jelzést a gépjárművön el kell helyezni.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételeket nem kell teljesíteni a rendőrség védett személyeket szállító, kísérő, biztosító gépjárműveinél, a 3. § (1) bekezdés d)-e) pontjában és (2) bekezdésében meghatározott szervek gépjárműveinél, a 4. § (1) bekezdés c)-d) pontjában meghatározott szervek bűnüldözési célból üzemeltetett gépjárműveinél, valamint a 4. § (1) bekezdés e)-f) és i) pontjaiban meghatározott szervek üzemeltetésében lévő hivatali gépjárműveinél.
A megkülönböztető jelzést adó készülék használata
7. § (1) A gépjárműre felszerelt megkülönböztető jelzést adó készüléket az e rendeletben, az engedélyben foglalt feltételek és a külön jogszabályban meghatározott rendelkezések megtartásával lehet működtetni.
(2) A védett személyt szállító gépjármű megkülönböztető jelzést adó készüléket akkor használhat, ha az
a) a védett személy biztonsága érdekében annak működtetése szükséges, és azt a biztonságáért felelős személy elrendeli, vagy
b) a felvezető rendőrségi gépjárművet követve közlekedik.
(3) A megkülönböztető jelzést a KKB elnöke és az általa kijelölt szervezetek gépjárművein a katasztrófaveszély elhárítása, illetve a katasztrófahelyzet megszüntetése érdekében végzett feladataik ellátása során - a jogszabályi feltételek betartása mellett - lehet működtetni.
(4) A megkülönböztető jelzést adó készülék használatának kezdetét és végét, a sürgős betegszállítást végző szervek az Országos Mentőszolgálat regionális mentőszervezeteinek központjába, egyéb szervek a saját ügyeletükre, annak hiányában, illetve a bejelentés egyéb akadálya esetén a kiindulás helye szerint illetékes rendőrkapitányság ügyeletére kötelesek haladéktalanul bejelenteni.
(5) A megkülönböztető jelzést adó készüléket használó gépjármű vezetője a jelzés használatának kezdetét, az útvonalat a működtetést megelőzően - ha a késedelem veszéllyel jár, akkor annak megszűnését követően -, használatának végét haladéktalanul köteles a menetlevélben vagy annak megfelelő más okmányban rögzíteni. A szerv vezetője gondoskodik arról, hogy az okmányok ellenőrzése legalább negyedévente megtörténjen.
(6) A 3. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt szervezetek gépjárművezetője a megkülönböztető jelzést adó készüléknek a (3) bekezdés alapján történő használata során köteles a KKB elnöke által kiállított, a kijelölést tanúsító okmányt magánál tartani.
8. § (1) A gépjárművet a megkülönböztető jelzést adó készülék működtetésének időtartama alatt - a 3. § (1) bekezdés d)-e) pontjában és a (2) bekezdésében meghatározott gépjárművek kivételével - csak az vezetheti, aki a külön jogszabályban előírt egészségügyi és pályaalkalmassági követelményeknek megfelel.
(2) A mozgatható üzemmódú (mobil), megkülönböztető fényjelzést adó készüléket csak a feladat végrehajtásához szükséges időtartamra lehet a gépjárműre felszerelni.
A figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelésének engedélyezése és használata
9. § (1) Nem kell hatósági engedély a figyelmeztető jelzést adó készülék felszereléséhez
a) az út, úttartozék vagy közmű építésére, ellenőrzésére, fenntartására (javítására), illetőleg tisztítására szolgáló járműre,
b) a kommunális szemétszállítást végző járműre,
c) a jogszabályban előírt hosszúsági vagy szélességi méretet meghaladó méretű járműre, és járműszerelvényre,
d) a külön jogszabályban meghatározott mezőgazdasági erőgépekre,
e) a radioaktív anyagot hatósági engedély birtokában szállító járműre, ha annak használatát az engedélyben előírták,
f) a külön jogszabályban megengedett hosszúsági vagy szélességi méretet a rakománya miatt meghaladó járműre, amennyiben annak használatát az útvonalengedély előírja.
(2) Az (1) bekezdés e)-f) pontja esetében csak mozgatható üzemmódú (mobil) figyelmeztető jelzést adó készüléket szabad használni, amelyet az adott szállítási feladat végrehajtásához szükséges időtartamra lehet a járműre felszerelni.
10. § (1) Figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelésére hatósági engedély
a) a radioaktív anyagot szállító vagy a külön jogszabályban megengedett hosszúsági vagy szélességi méretet meghaladó járművet rendszeresen kísérő,
b) az elromlott jármű vontatását vagy a közúton elromlott jármű hibaelhárítását rendszeresen végző járműre adható, ha a jármű üzemeltetési célja azt indokolja.
(2) A figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelésére engedélyt csak az (1) bekezdésben meghatározott célból üzemeltetett jármű üzembentartója igényelhet.
(3) A figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelését első fokon a területileg illetékes városi (kerületi) rendőrkapitányság, másodfokon a megyei (budapesti) rendőrfőkapitányság engedélyezi.
11. § (1) A figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelésére jogosító engedély három évre adható, ha a jármű műszaki érvényességi ideje ennél hosszabb, a jogosultság időtartamát azzal megegyezően kell megállapítani.
(2) A hatóság a 10. § alapján kiadott engedély érvényessége alatt ellenőrizheti az engedélyezés feltételeinek fennállását.
(3) A járműre felszerelt figyelmeztető jelzést adó készüléket e rendeletben, az engedélyben foglalt feltételek és a külön jogszabályban meghatározott rendelkezések megtartásával lehet működtetni.
A megkülönböztető jelzést adó és a figyelmeztető jelzést adó készülékek engedélyezésének közös szabályai
12. § (1) A jármű üzembentartója köteles
a) a 3. § (1) bekezdésének a)-d) pontjában és a 9. § (1) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetekben a készülékek felszerelését és leszerelését,
b) a 4. § (1) bekezdésében és a 10. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az engedélyezés tényét, az érvényesség lejártának időpontját, az engedély visszavonása esetén a visszavonás tényét, az engedélyező, illetve visszavonó hatóság megnevezését és a határozat számát
a bejegyezésre okot adó körülménytől számított tizenöt napon belül a közlekedési igazgatási hatóságnál a járműnyilvántartásba bejegyeztetni. A kötelezettség kiterjed az a) pontnál a jogosultságnak, b) pontnál az engedélyezés tényének, lejárta időpontjának, illetve visszavonásának a forgalmi engedélybe történő bejegyeztetésére is.
(2) A bejegyzés iránti kérelem benyújtásakor igazolni kell a megkülönböztető, illetve figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelésére vonatkozó jogosultságot, a hatósági engedélyhez kötött felszerelés esetén be kell mutatni az engedélyt, továbbá a megkülönböztető jelzésre vonatkozóan - a meghosszabbítás kivételével - a jármű műszaki adatlapját.
(3) Az engedély érvényességi ideje kérelemre, alkalmanként a 4. § (2) bekezdésében és a 11. § (1) bekezdésében meghatározott határidővel meghosszabbítható, ha az engedély kiadására vonatkozó feltételek - azok ismételt vizsgálata alapján - biztosítottak, és a kérelmező az engedély meghosszabbítását legalább 30 nappal az érvényességi idő lejártának napja előtt kezdeményezi.
(4) A 3. § (1) bekezdésének e) pontja és a 9. § (1) bekezdésének d)-f) pontja szerinti eseteket kivéve a jogosultságnak a járműnyilvántartásba és a forgalmi engedélybe történő bejegyzéséig a megkülönböztető és a figyelmeztető jelzést adó készülék nem használható.
Az engedély visszavonása
13. § (1) A hatóság a megkülönböztető jelzést adó készülék, vagy a figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelésére vonatkozó engedélyt visszavonja, ha
a) a jármű, továbbá a jelzés használata nem felel meg a jogszabályban, valamint az engedélyben meghatározott feltételeknek,
b) az üzembentartó, a külön jogszabályban meghatározott, a megkülönböztető jelzést adó készülék, vagy a figyelmeztető jelzést adó készülék elhelyezésére, felszerelésére vonatkozó üzemeltetési, műszaki előírásokat megszegi,
c) a jármű üzembentartási célja megváltozott,
d) a járművet a forgalomból kivonták,
e) a jármű üzembentartójának személyében változás következett be,
f) az üzembentartó a 12. § (1) bekezdésének b) pontjában, az engedély adataira vonatkozó bejelentési kötelezettségének nem tett eleget,
g) a visszavonást az üzembentartó kéri.
(2) A figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelésére vonatkozó engedélyt az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül akkor is vissza kell vonni, ha a tulajdonos a hatóság felhívására az adategyeztetésnek nem tesz eleget és az engedélyezés feltételeinek fennállása egyéb módon nem állapítható meg.
(3) A jármű üzemben tartója köteles az (1) bekezdés c)-e) pontjában meghatározott változásokat, annak bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül az engedélyező hatóságnak bejelenteni.
A megkülönböztető vagy figyelmeztető jelzést adó készülékek leszerelésére kötelezés
14. § (1) Ha a megkülönböztető jelzést adó készülék vagy a figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelése nincs engedélyhez kötve, a 13. § (1) bekezdés a)-e) pontjában meghatározott esetekben az illetékes rendőrkapitányság kötelezi az üzembentartót a készülék leszerelésére.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott járművek tekintetében az a rendőrkapitányság illetékes, ahol a jármű forgalmi engedélyébe bejegyzett üzembentartó lakcíme (székhelye, telephelye) van.
Vegyes és záró rendelkezések
15. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól szóló 33/2000. (XI. 29.) BM rendelet, az Országos Rendőr-főkapitányság Pénzügyi Nyomozó Igazgatósága létrejöttével összefüggésben egyes belügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 35/2002. (XII. 29.) BM rendelet 5. §-ának a) pontja, valamint a közúti közlekedési igazgatással összefüggő egyes belügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 27/2005. (V. 31.) BM rendelet 12. §-a és 15. §-a (2) bekezdésének b) pontja hatályát veszti.
(3) Aki a rendelet hatálybalépésekor megkülönböztető jelzést, illetve figyelmeztető jelzést adó készülék felszerelésére jogosult, és annak ténye a járműnyilvántartásban, valamint a forgalmi engedélyben nem szerepel, jogosultságát bejegyeztetése nélkül harminc napig gyakorolhatja.
ba) "mezőgazdasági erőgép": a tervezési sebessége alapján lassú járműnek
minősülő, vagy a 29. § (3) bekezdésében foglalt eljárás alkalmazásával lassú
járműnek minősített önjáró munkagép, amely kizárólag mezőgazdasági,
erdészeti feladatú berendezések, gépek vontatására, hordozására, tolására,
működtetésére alkalmas, és nem alkalmas közúti teherszállításra (ide nem
értve a saját munkaeszközeit és adaptereit), valamint közúton pótkocsit nem
vontat;




címlap