Metszés

A metszés a növekedés- és termésszabályozásnak egyik fontos, de nem egyedüli eszköze. Amikor metszésről beszélünk, általában a tavaszi fás metszésre gondolunk, pedig a vegetációs időben végzett nyári zöldmunkákat ma már nem tekintjük kiegészítő jellegű beavatkozásoknak. Jó minőségű árut gyümölcsritkítás nélkül lehetetlen előállítani. A növekedés- és termésszabályozás műveletei a fa kondícióját, ezáltal ellenálló képességét, hosszabb élettartamon belül évenkénti kiegyensúlyozott terméshozamát is biztosítják.

Ezeket a beavatkozásokat az adott termőhely és fajta lehetőségeinek, igényeinek figyelembevételével és korlátai között szükséges megtervezni és elvégezni. A terméshozam néhány egyszerű számításon alapuló tervezése – vesszőszámbeállítás metszéskor, vesszőnként a ritkításkor meghagyandó gyümölcsdarabszám – az integrált, természetbarát termelésnél elengedhetetlen.

Optimálisnál kisebb terhelés – túl erős metszés – esetén kevés és mégis rossz minőségű termést kapunk a hajtás–termés verseny kedvezőtlen eltolódása miatt, ugyanakkor a fa is gyengül.

Túlterhelés – a kívántnál több vesszőszám és a ritkítás elmaradása vagy elégtelensége – esetén szintén apró, rossz minőségű a gyümölcs, és a fa két évre szóló kondíció-visszaesése következik be. A túlterhelés az adott év gyökérnövekedését is fékezi, ez kihat a következő év tápanyagfelvételére is (Petrov, 1973).

Mindezeket figyelembe véve kell meghatároznunk

*

a metszés időpontját,
*

a metszés módját,
*

a terméshozamot.

A metszés időpontja. A metszésnek két, lényegében eltérő időszaka lehet. Metszhetünk nyugalmi állapotban, ezt fás metszésnek nevezzük. Rügyfakadás után, a vegetációs időszakban végzett metszéseket összefoglaló névvel zöldmetszésnek vagy nyári metszésnek nevezzük.

A fás metszés időpontját mind növényélettani (Ferdinánd, 1965), mind növénykórtani (Rozsnyay, 1977) szempontból nagyon rövid időszakra kell korlátoznunk. Az optimális időpont a vegetáció megindulása és a virágzás kezdete között általában egy hónap. Ezt korábbra hozni csak a citospórás és pseudonomászos ágmegbetegedések kockázatának fokozódásával, kitolni pedig a terméshozam csökkenésével és a fa kondíciójának romlásával számolva lehet.

A vegetációs időben végzett beavatkozások az időponttól függően a növényt különböző fiziológiai állapotában érik. A kiváltott hatások ezért igen eltérőek. Az eltávolított részek okozta veszteség az időponttól függően eltérő (Marini és Barden, 1987). Tavasszal, amíg a hajtások a 20-30 cm hosszúságot el nem érik, a tartalék tápanyagokat hasznosítják. Ha metszéssel új hajtásképzést serkentünk, a tartalék tápanyagok fokozott igénybevételére kényszerítjük a fát.

Nyár közepétől a zöldmetszés következtében beálló veszteség kisebb. Káros hatás a hajtásnövekedés serkentésében, a virágrügy differenciálódásra kedvezőtlen vegetatív tendenciák elősegítésében jelentkezik.

A nyár végi zöldmetszéssel általában előnyök jelentkeznek, a fellépő veszteségek nem nagyobbak, mint a fás metszéskor, érvényesül a hajtásritkítással elért fényszabályozás, ami a generatív tendenciákat erősíti. Az augusztusi zöldmetszés után a tavaszi kihajtás vontatottan indul, ami kedvez a gyümölcs méretének. A nyár végi zöldmetszést azonban augusztus végén be kell fejezni, mert fokozódik az ágrákosodás veszélye és a téli mélynyugalomra való felkészülést is megzavarhatjuk.

A metszés módja. Az integrált termelésben a fát kímélő, egyensúlyt szabályozó metszési módok felelnek meg.

A legfőbb követelmény az optimális egyensúly beállítása és a fölösleges metszési sebzések kerülése. Az ismert metszési módok közül az egyvesszős és a csökkentett számú szálvesszős metszést ajánlhatjuk.

Az “egyvesszős” metszés a folyó évi termés alapjául szolgáló termővesszőn biztosítja a jövő évi termés alapját képező növedéket úgy, hogy a termővesszőket rövidre metszi, erős hajtások képzésére kényszeríti. A következő évben a letermett vesszőket a legalsó, még alkalmas termővesszőre metszi vissza (Mohácsy és munkatársai, 1967).

A „csökkentett számú szálvesszős metszés”-nél a fajtától, életkortól függően meghatározott számú visszametszés nélküli „szálvesszőt” hagyunk meg a koronában. Ezek a “teljes termővessző” kategóriába tartoznak. Az ezeknél gyengébb termővesszőket és -nyársakat illetve a vízhajtásokat tőből eltávolítjuk (Petrov, 1975).

Előfordul, hogy a túlterhelés (12.18. ábra) hatására, ha túllépik a megengedhető vesszőszámot, leáll a növekedés és csak rövid termőrészek, 2-3 cm-es nyársak képződnek. Az őszibarackfa ezeken is képes jó minőségű terméshozamokra, több egymást követő évben is.

A metszés a termőrészifjítás szabályai szerint történik. A letermett szálvesszőt – felére-egyharmadára – jól fejlett, termő rügyekkel berakódott nyársra metsszük vissza (Timon, 1992).

A terméshozam tervezése. Ez a meghagyott termő vesszők számának meghatározásával történik, bármelyik metszési rendszerben, az ültetvény kondíciójából adódóan várható fánkénti összgyümölcstömeg és a fajtára jellemző gyümölcsmérethez tartozó átlagos gyümölcstömeg figyelembevételével. Egy 8-10 éves tölcsérkoronában 60-80 szálvesszőt hagyhatunk meg, fajtától és kondíciótól függően. Ez az ágrendszer (vázágak + gallérok) folyóméterére 4-6, a törzskeresztmetszet egy cm2-ére 0,6-0,7 darab vesszőt jelent. Egyvesszős metszésnél ennek másfél-kétszeresével kell számolnunk.

A metszési sebek kezelése hangsúlyozott feladat az őszibarack-termesztésben az ágrákosodás megelőzésére. Minden, de legalább 15-20 mm-nél nagyobb átmérőjű sebet zárjunk le azonnal valamilyen sebkezelő anyaggal (Faplaszt, Cellcid, Vulneron Cs).

HIK

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)