Díszcserjék metszése

A különféle lombhullató díszcserjék a leginkább mostohán kezelt kerti növények, még a szokásos tél utáni metszések tekintetében is. E nélkül azonban gyérebben virágoznak, lassul a növekedésük és a lombozatuk is kevésbé lesz látványos. Mindenképpen figyelni kell tehát, hogy hogyan és mikor kerüljön sor a metszésükre.

A késői virágzású díszcserjéket kora tavasszal kell megmetszeni, mert ez eredményezi a nyári virágzás gazdagságát és tartósságát. A kora tavaszi metszéssel több hónapjuk lesz még az olyan új hajtásaik kinevelésére, amelyekből virágozni fognak. Virágzásuk legkorábban júniustól kezdődően gyakran a fagyokig is folyamatosan tarthat. Ilyen növény többek között a többféle orbáncfű (Hypericum) fajok, a cserjés pimpó (Potantilla fruticosa), a szíriai mályvacserje (Hibiscus syriacus) a nyári tamariska (Tamarix gallica), valamint a nyári gyöngyveszsző (Spiraea billardii) a pompás gyöngyvesszővel (Spiraea bumalda) együtt. Metszésükre még a kihajtásuk előtt (1) sort kell keríteni. A beteg, sérült és túlságosan öreg részeik kivágásán kívül egy viszonylag erős visszavágást is kívánnak. Az előző évi növedéküket, vagyis a vesszőik közül a vaskosabbakat 4-6-8 rügyre, a vékonyabbakat 1-3 rügyre érdemes visszavágni azért, hogy sok új hajtást fejlesszenek, amelyen majd a virágaik fejlődhetnek ki. Kivételt képez néhány olyan faj, amelyek az erős metszést nem tűrik jól, nehezen újulnak meg. Ilyen a boglárkacserje (Kerria japonica), a fehér som (Cornus alba) és a pukkadó dudafürt (Colutea arborescens) is. Metszésük nem jelentheti a rövidre vágásukat, csupán az elöregedett részeik kerüljenek kimetszésre tőből vagy egy tőközeli kiágazó fiatalabb részük felett levágva.
A félcserjéknek nevezett, későn virágzó cserjefélék is kivételt képeznek, amelyek ősszel még nem teljesen érnek be, emiatt télen többé-kevésbé visszafagy a földfeletti részük. Ilyen a nyáriorgona (Buddleja davidii), a kínai kékszakáll (Caryopteris incana), a sudárzsálya (Perovskia atriplicifolia) és a kerti hortenziák (Hydrangea macrophylla) fajtái is. Metszésük - a tövük esetleges téli takarásának elbontása után - az erőteljes visszavágásukat jelentse (2). Az idős részeik, ha teljesen visszafagytak, tőből is kivághatók, mivel innen, az alsó rügyeikből képesek dúsan kihajtani, nyárra már virágzó hajtásokat nevelni. Metszésükkel megvárhatjuk kihajtásuk kezdetét is, amikor egyértelművé válik, hogy meddig pusztultak el a földfeletti részei, melyeket ebben a szintben le kell vágni róluk.
A télen virágzó hangaféléket tavasz közepén, majdnem a virágzásukkal egyidejűleg metsszük le. Közülük az ún. hússzínű Erika vagy hanga (Erica carnea) a legismertebb. Metszésük nem is igazán metszés legyen, inkább ollóval vagy sövénynyíróval a megfelelő méretűre kell visszavágni a minél dúsabb újabb virágzásuk eléréséhez.
A díszes vesszejű díszcserjék kora tavaszi metszése egyik tavasszal sem maradhat el, mert csak így lesznek télre szépen díszlő, elegendő számú vesszőik. Ilyenek a különféle színű som változatok (Cornus fajták) és a csigolya vagy bíbor (kérgű) fűz (Calix purpurea) is. Metszésük erős legyen (3). Az ősszel kialakult éves vesszőiket egészen rövidre, akár csak egy-két rügyes részre vágjuk vissza, legfeljebb néhány maradjon meg még egy évig tápanyagtermő lombképzőnek, ami az idő előtti kimerülésüket gátolja. Ily módon még a gyors termetessé válásuktól sem kell tartani. A díszes termésű díszcserjék kora tavaszi metszése azért is szükséges, hogy legyen elegendő idejük a kihajtásukat követően sorra kerülő virágzásuk után a termésfejlesztésre és azok beérlelésére is. Ilyenek a lombhullató madárbirsek (Cotoneaster fajok), a galagonyák (Crataegus fajok), az ún. vadrózsák (Rosa fajok), a japán borbolya (Berberis thumbergii) és a hóbogyók (Symphoricarpos fajok és fajták). Metszésükre kihajtásuk előtt kerüljön sor, de csak akkor, ha túlburjánzottak. Mindig mértékkel végezzük vágásukat oly módon, hogy minél több virágot hordozó vesszőjük, gallyuk maradjon meg, hiszen ezeken lesznek majd a terméseik. Felkopaszodott, vaskossá vált, két-három évnél idősebb részeit tőközelben vagy a fiatal részük felett kell levágni, melyhez rendszerint a metszőolló nem is elegendő, hanem ágvágó olló és rókafark fűrész szükséges. Csúnyán feltűnő csonkok ekkor sem keletkezhetnek.
A korán, lombfakadásuk előtt virágzó díszcserjék tavaszi metszése az elvirágzásukat követően időszerű. Késlekedni nem szabad, mert ha már kihajtanak, nagyon legyengülhetnek. Ilyenek a helytelenül aranyesőnek nevezett aranycserje vagy aranyfa félék (Forsythia fajok és fajták), a babarózsaként is emlegetett szilvarózsa (Amygdalus triloba), a téli jázmin (Jasminum nudiflorum), az illatos lonc (Lonicera fragrantissima), a korai tamariska (Tamarix tetranda), és a gyöngyveszszők (Spiraea fajok és fajták) és a barkás fűzek (Salxi fajok és fajták).
Metszésükre 2-3 évente (4), a tavaszi időszakban kerüljön sor. Az elöregedett, kopasszá vált részeiket kell tőben, ill. egy fiatalabb oldalrészük felett levágni. Tövükből nőtt hosszú vesszőiket egyharmad részük levágásával lehet még kurtítani, jól elágazódóra késztetni.
A késő tavasszal, nyár elején virágzó díszcserjéket kora tavasszal helyes metszeni, melyek a lenyílásuk után már nem lennének metszhetők anélkül, hogy ez számottevően ne zavarná a további fejlődésüket. Ilyenek a jezsámenek (Philadelphus fajok és fajták), a rózsaloncok (Weigela fajok és fajták) és a gyöngyvirágcserjék (Deutzia fajok, fajták). Metszésük ne történjen gyakran és még kevésbé túl erős visszavágásokkal, mert az alapi részekből a növény nehézkesen újul.

Ezermester

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)