Ha nem is volt túlságosan hideg a tél, az időnként jelentkező erős lehűlések kárt tettek a tőkékben, főleg a fagyérzékeny fajták rügyeiben. Erre csak rátett még az ólmos eső, amelynek következtében légmentes jégbevonat képződött a szőlővesszőkön is. A jég alatti levegőtlenség ugyancsak a rügyek károsodását, pusztulását idézhette elő. Ezért ne hagyjuk el az idén sem a rügyvizsgálatot, mielőtt hozzáfognánk a metszéshez.

Ha megtehetjük, fajta szerint végezzük el a kár felmérését. Szemeljünk ki néhány tőkét az ültetvényünk különböző pontjain, majd válasszunk ki rajtuk egy-egy vesszőt. Csak ezután kezdjük a rügyvizsgálatot, amelynek során az első kiszemelt vesszőnek a középső részén álló világos rügyét vágjuk át hosszában éles késsel. Az élő rész (főrügy vagy mellékrügyek) borsózöld színű, a fagyott sötétbarna. Ha tíz vesszőn három-négy, részben vagy teljesen elpusztult világos rügyet találunk, akkor a vizsgált tőkén átlagosan egy rüggyel növeljük a terhelést (a meghagyott rügyek számát) termőrészenként az egészséges (nem fagysérült) tőke terheléséhez képest. Ha a vizsgált rügyek fele vagy több mint fele sérült, illetve elpusztult, várjuk meg a rügyfakadást, és csak azután fogjunk hozzá a metszéshez. Ekkorra ugyanis már nyilvánvalóvá válik az ép és a károsodott rügyek aránya. Így a terhelést (azaz a termőrészen, illetve a termőalapon lévő világos rügyek számát) a ténylegesen kihajtott rügyek mennyisége alapján határozzuk meg.

Azt azonban ne feledjük, hogy a rügyfakadás után csak nagyon óvatosan metszhetjük a szőlőtőkét, mert könnyen kitörhetjük a már kipattant rügyet, zsenge hajtást. Ezért az ilyen, fagysérült tőkéről a nyilvánvalóan fölösleges (letermett) részeket már korábban távolítsuk el, hogy megkönnyítsük és biztonságosabbá tegyük a metszést.
Ha még nem vagyunk teljesen profik, a vessző vastagsága is segítségünkre lehet annak eldöntésében, hogy mennyire vágjuk vissza azt. Eszerint a hat milliméteres átmérőnél vékonyabb vesszőket legföljebb egy rügyre metsszük, a hat-nyolc millimétereseket két rügyre, az ennél vastagabbakat pedig hosszú csapra (három-öt rügyre), illetve szálvesszőre (9-12 rügyre) vághatjuk. Szálvesszőnek, illetve hat-nyolc rügyes félszálvesszőnek a közepesen vastag, középerős növekedésű vessző a legalkalmasabb.

A túlságosan vastag (laza szövetű) vesszők azonban sem termőrésznek (például szálvesszőnek), de törzsnek vagy karnak sem jók, mert egyrészt a rügyeik kevésbé termékenyek, másrészt alakításkor, kötözéskor könnyen kitörhetnek.
A vesszőt mindig ferde metszlappal vágjuk vissza, de úgy, hogy ez ne a rügyek síkjára lejtsen, különben a könnyezéskor kifolyó nedv a rügyekre csorog, és befüllesztheti, elpusztíthatja őket. Visszametszéskor mindig legalább három centiméteres csonkot hagyjunk a legfölső rügy fölött, mert így biztosan elkerülhetjük, hogy a hozzá legközelebb eső világos rügy megsérüljön vagy beszáradjon.
A metszést mindig a letermett részek (csapok, szálvesszők) eltávolításával kezdjük. Ezután vegyük szemügyre az egyes termőalapokat, azok vesszőhozamát, és döntsünk az esetleges ifjítás szükségességéről. Mindezek figyelembevételével, továbbá a tőke művelésmódja, fejlettsége, ismeretében lehet megállapítanunk a tőkén hagyható világos rügyek számát, azaz a tőke terhelését az egyes termőalapokra, illetve az egész tőkére vonatkoztatva. Az átlagos termőhelyi körülmények között lévő, jó erőnlétű, 3 x 1,2 méter tenyészterületű tőke átlagos terhelhetősége 30-50 világos rügy.

Ha a tőkét a várható teljesítőképességéhez mérten terheljük, akkor termőegyensúlyi állapotában tartjuk. Ez abban nyilvánul meg, hogy szőlőtőkénk évről évre kiegyenlítetten terem, miközben erőnléte is változatlan marad. Az arányos terhelés jellemzője, hogy valamennyi világos rügy kihajt, vele esetleg néhány sárszem vagy alapi rügy is. A vesszők ceruzavastagságúakká fejlődnek, számuk a fajtára jellemző lesz.
Ha teljesítőképességéhez mérten kevesebb világos rügyet hagyunk meg, alulterheljük a tőkét. Ekkor a terméshozás szempontjából kedvezőtlenebb alapi rügyek és sárszemek is nagyobb arányban kihajtanak. A tőke sok fattyúhatást hoz, vesszői a ceruzánál vastagabbak lesznek. A túlterhelés következménye ellenben az, hogy számos világos rügy nem hajt ki, hajtás pedig mindenekelőtt a vesszők csúcsán állókból fejlődik. A tőke vesszei gyengébbek lesznek, a ceruzánál vékonyabbak.

[Valló László, Szabad Föld]