A tarlóhántás alkalmazásának céljaként vázlatosan a következő pontokat említhetjük:

– a visszamaradt tarló bedolgozása a talajba,

– a terület gyommentesítése,

– a kártevők, kórokozók élettevékenységének csökkentése,

– a talaj nedvességtartalmának megőrzése,

– a talaj hőforgalmának szabályozása,

– a talajban élő mikroorganizmusok tevékenységének fokozása.

Természetesen elsődleges cél a tarlómaradványok talajba keverése, amit közvetlenül az aratás után kell elvégezni, mielőtt még a talaj kiszáradna. Ily módon biztosíthatjuk a talajban lévő vízkészlet megőrzését is. Száraz viszonyok között ugyanis ez a tarlóhántás elsődleges célja. Hiszen ha sikerül e művelettel a talaj felületén csak egy-két ujjnyi porhanyós réteget teremteni, azzal a porhanyós földtakaró alatt az alsóbb rétegekből felhúzódó nedvességtől még szárazságban is annyira átnyirkosodik a föld, annyi levegőt kap, és a baktériumok oly élénken működnek, hogy eső nélkül is beérik a talaj, és ősszel jó szántást ad, míg a meg nem bolygatott tarlóba annak alapos megázása előtt hiába erőltetjük az ekét. További különbség, hogy a feltört tarlóban a tarlómaradvány, trágya, stb. jobban bomlik. Ha a tarlót feltörjük, annak talaja a kisebb nyári esőket is könnyebben magába fogadhatja, és a mélyebb rétegeknek átadhatja.

A tarlóhántások másik kiemelt célja lehet a gyomirtás, ill. a gyommagvak kikelésre való serkentése, majd a kikelt növények elpusztítása. Ennek következtében később majd a kelő és a növekedésnek indult gyomok mechanikai megsemmisítésének tudunk eleget tenni. Tarlóállapotban nyílik lehetőség ugyanis arra, hogy talajainkban csökkentsük a gyommagvak mennyiségét, és megszabaduljunk egyes igen kellemetlen gyomfajoktól. Különösen sikeres lehet a tarackos és gyöktörzses gyomok irtása nyári időszakban, mechanikai jellegű eljárásokkal. Ilyenek a gyomok kimerítésére, kifésülésére vagy talajba fojtására irányuló eljárások.

A kimerítés módszere abban áll, hogy többszöri mechanikai műveléssel mindannyiszor elvágjuk a gyökértarackos gyomok zöld hajtását a gyökértörzstől, ahányszor azok láthatóvá válnak. Így a növényeket megfosztjuk az asszimilációs lehetőségtől, ezért nem képesek újabb tartalék tápanyagot felhalmozni a gyökereikben, hanem az újabb és újabb hajtásképzéssel a meglevőt élik fel. A kimerítés módszerével legyengített gyomokat a sűrű vetésű és nagy vigorú szántóföldi növények már képesek elfojtani.

Talajba fojtással a sekélyen tarackosodó szártarackos gyomokat, pl. a tarackbúzát lehet elpusztítani, de ez nem lehet célravezető eljárás a mély gyökérzetű gyomoknál, mint amilyen a mezei zsurló (Equisetum arvense) vagy a fenyércirok (Sorghum halepense). Ülepedett, tömődött talajban a tarackbúza tarackjai a talajfelszínhez közel helyezkednek el. Élesre (tehát nem forgatásra) állított tárcsával keresztben-hosszában esetleg többször megjáratva a gyomos területet apró ízekre lehet darabolni a tarackokat. Ezután a felpuhított talajt meghengerezve elősegítjük a szétdarabolt gyökérrészek kihajtását. Miután a hajtások végei megjelennek a talajfelszínen, de a levelek még nem bomlanak ki, a tarackokat mélyre le kell forgatni. A 25-30 cm mélyre aláforgatott és hajtásnak indult tarackdarabokban rendszerint nincs annyi tartalék tápanyag, ami elegendő volna a hajtások felszínre segítéséhez, így azok a talajba fulladnak.

Nyáron többszöri szétdaraboló és forgató művelettel a fenyércirkot (Sorghum halepense) is meg lehet annyira gyéríteni, ill. gyengíteni, hogy a továbbiakban a szántóföldi kultúrák viszszaszoríthatják a gyomosítását.

A tarackok kifésülése nehéz fogassal lehetséges. A fogas által felszínre hozott tarackokat kézi eszközökkel összegyűjtik, majd megsemmisítik. Mivel a tarackos gyomok rendszerint csak foltonként jelentkeznek egy-egy szántóföldi táblán, ez a gyomirtási módszer is számba vehető az üzemi gyakorlatban. Hatására a gyomokról a kultúrnövényekre terjedő kártevők és kórokozók kedvezőtlen élettérbe kerülve nagyrészt elpusztulnak. Szintén jelentős gyérítő hatást gyakorol a gabonalegyek (Chlorops pumilionis, Meromyza saltatrix, Oscinella frit) és a gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides) elszaporodására. Mindezek mellett a gabonaszipolyok (Eurygaster austrica, E. maura, Aelia acuminata, A. rostrata) esetében az aratást közvetlenül követő tarlóhántással megakadályozható, hogy az addig imágóvá még nem alakult egyedek a fejlődésüket az elpergett szemeken szívogatva befejezzék.