A termény- és szalmabetakarítás után a tarlón többirányú változások játszódnak le, amelyek igen meghatározóak a további munkálatok szakszerű megválasztásánál. E folyamatok közül egyrészt – a kialakuló kedvező fényviszonyoknak köszönhetően – a gyomok elkezdenek erőteljesen növekedni, másrészt pedig a kevésbé borított talajfelszín hőmérséklete jelentősen megemelkedik, ami az evaporáció fokozásával a talaj nedvességtartalmának számottevő csökkenését váltja ki. (Mindezek valójában a megváltozott fény- és hőviszonyok hatásainak tulajdoníthatók.) Ahhoz, hogy e kedvezőtlen irányú folyamatokat meg tudjuk állítani, el kell végeznünk a szaknyelven „tarlóhántás"-nak nevezett agrotechnikai műveletet, amely arasznyi (6-15 cm) mélységű talajlazítást és az utána következő sekély felszíni lezárást foglalja magában.

A kalászosok betakarítását követő első talajművelés hagyományosan elterjedt eszközei a különféle tárcsák és tárcsásboronák. Ezeknek a gépeknek az üzemeltetése tradicionálisnak tekinthető, beállításuk, kezelésük és karbantartásuk az átlagos felkészültségű gazdálkodó számára sem jelenthet problémát. A művelet során a talaj felső rétegét meglazítjuk, általában nehéztárcsával. Ez tulajdonképpen a talaj fokozott vízleadását válthatná ki, ennek elkerülése érdekében azonban hengerezéssel (általában gyűrűshengerrel) tömörítjük a legfelső 1-2 cm-t, és ha lehetséges, akkor a tárcsázással egymenetben. Ez a kettős szerkezet meggátolja a további vízleadást a talajból. A művelés határán kialakuló záróréteg, valamint az egyenetlen felszínképzés és a nem kellően visszatömörített felszínlezárás azonban elkerülendő.

A bolygatatlan felszínű fedetlen tarlóhoz viszonyítva így átlagosan 10-30%-kal kevesebb vizet veszít a talaj. A sekély, hántott réteg valójában jobban felmelegszik, mint a hántatlan, ez a – szigetelőként működő – hántott szerkezet viszont meggátolja a mélyebb rétegek fokozott felmelegedését. Ennek hatására a talaj mélyebb rétegeiből a felszín felé mozgó vízpára a lazított réteg alján lecsapódik, s kellően átnyirkosodik. Ebben a nyirkos, kellően laza és levegős talajban a mikroszervezetek tevékenysége felélénkül.

Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a sok tarlómaradvány (magas tarló) – hasonlóan az éretlen, túlzottan szalmás istállótrágya alkalmazásához – kiválthatja a talaj átmeneti tápanyagkészlet-csökkenését. Hiszen a tarlómaradványok és az istállótrágya lebontásában résztvevő mikroorganizmusok az élettevékenységeikhez szükséges nitrogén tápanyagot a talajból veszik fel, mintegy „eleszik" a másodvetésként vetett kultúrnövény elől. Ebből ered az átmeneti nitrogéndefektus. Miután a későbbiek folyamán a mikroszervezetek élettevékenysége megszűnik, az általuk kötésbe vitt nitrogént visszaadják a talajnak, illetve a növénynek. E hatás kiküszöbölhető, ha az egyenletesen szétzúzott tarlómaradványhoz N-műtrágya-kiegészítést adunk, mielőtt a talajba dolgoznánk.

A legkedvezőbb hatás elérése érdekében szükség lehet a hántott tarló ápoló művelésére is. Ezt az árvakelés és a gyomok tömeges megjelenése miatt célszerű elvégezni, mielőtt azok még magot érlelnének. Az ápoló talajmunkát többnyire a hántástól kissé mélyebben végezzük, így biztosítva a talaj kedvező fizikai állapotának megtartását, a következő kultúrnövény keléséhez és azt követő fejlődéséhez szükséges ökológiai feltételek kialakítását. E művelet bizonyos esetekben nem pótolható, kompromisszum nélkül semmilyen körülmények között nem hagyható el, és a követő technológia egyik legfontosabb alappilléreként kezelendő.