Kiszárad a Gangesz, veszélyben a Duna

A globális felmelegedés és a gátépítések következtében kiszáradhat a világ számos nagy folyója, a Dunát a klímaváltozás és az erőművek fenyegetik – áll a WWF jelentésében. Az ivóvízhiány háborúkat generálhat, és százmilliók élelme függ az öntözéses földműveléstől is – március 22. a víz világnapja.
A szennyezés, a gátak és a globális felmelegedés kiszáradással fenyegeti a világ tíz legnagyobb folyóját. A probléma mindenhol más, a fellépő vízhiány viszont az egész emberiséget sújtja: a jelentésben szereplő folyók mindegyike az évek óta jelzett édesvízi válságot jelképezi. A rossz tervezés, a természeti övezetek nem megfelelő védelme miatt már nem lehet biztosan állítani, hogy e folyók vize tovább fog folyni – fogalmazott Jamie Pittock, a WWF globális ivóvízprogramjának igazgatója. A kormányok nem halogathatják tovább a cselekvést, a folyóvizek és a vízbázis komoly veszélyben van – tette hozzá.

Nem szárad ki a Duna

Nem szárad ki a Duna, ez a rémhír az angol nyelvű WWF-jelentés félrefordításából eredt – mondta el a FigyelőNetnek Csáki Roland, a WWF Magyarország kommunikációs igazgatója. A Dunát azonban komoly veszély fenyegeti: egy uniós hajózási egyezmény szerint 2019-ig nagy merülésű hajók számára is járhatóvá kell tenni a folyót. Ez azt jelenti, hogy a teljes hosszán 2,5 méteres merülési mélységet kell biztosítani több mint évi 300 napon át – mondta el kérdésünkre Lányi Eszter, a WWF Duna-projekt vezetője.

Ehhez, a több helyen csupán 1,5 méter mély gázlós meder kotrására, további folyószabályozási műtárgyak beépítésére van szükség. A medermélyítés és a műtárgyak által előidézett medermélyülés csökkenti a folyó vízszintjét, ami által csökken a környező területek talajvízszintje, nem is beszélve a kotrás során megsemmisített élőhelyekről.

Ez a morfológiai átalakítás több, mint 1000 kilométeres folyószakaszt érint. Jelentős problémát okoznak a Dunán a gátak is – mondta a szakértő. A felduzzasztott szakaszokon „állóvízi” körülmények alakulnak ki: megnő az iszaplerakódás, csökken a víz oxigéntartalma és a görgetett hordalékot felfogja, ami az alsóbb szakaszokon hiányként jelentkezik. Az aljzati kavicsra lerakódott iszap megnehezíti és költségessé teszi a folyóból nyert ivóvíz szűrését. A gátak ezen kívül megakadályozzák a halak vándorlását: a Vaskapu például elzárta ívóhelyük egy részétől a vizákat, így Magyarországon már nem is találkozunk velük.

Láng István akadémikus, a hazai klímaváltozás atyja a Népszavának nyilatkozva úgy vélte, hogy a Duna kiszáradásától nem kell tartanunk. Két fontos és egymással ellentétes változásra azonban mindenképpen számítani kell. A Duna vízgyűjtőjén csökken a csapadék mennyisége, ezáltal a folyó vízhozama is, de bekövetkezhet ennek ellenkezője is. A lényeg, hogy mindent el kell követni a légkör állapotának romlása ellen, és a váratlan árvizekre éppúgy fel kell készülni, mint aszályos évekre. Láng szerint a gátak és erőművek nem befolyásolják a vízhozamot, inkább környezetvédelmi problémákat okozhatnak.

Mezőgazdaság, túlhalászás

A víznek a mezőgazdasági és az emberi fogyasztási célú, túlzó kiszivattyúzása „teljes kiszáradással fenyegeti a Rio Grandét és a Gangeszt” – fogalmaz a jelentés. A már amúgy is kiszipolyozott Indust a globális felmelegedés veszélyezteti, mivel a Himalája gleccsereiből kapja vizét, de ezek a jégmezők zsugorodóban vannak. A hőmérséklet növekedése ugyanígy „potenciálisan pusztító hatású a halászatra, a vízkivételre és a békére a Viktória-tó és Nílus száraz afrikai térségében” – figyelmeztet a WWF.

A Mekong a túlhalászás áldozata, a Jangcét pedig megfojtja a szennyezés, amelynek okozója a partjaira tömegesen telepített ipar. A Rio de la Plata, a Duna és a Szalven (amely Tibetben ered, és Burmában ömlik a tengerbe) esetében a gátak és a hajózást elősegítő vízmérnöki építkezések jelentik a legnagyobb veszélyt az ivóvízkészletekre. A természetvédelmi szervezet a helyzet gondos tanulmányozását javasolja mindenkinek, mielőtt infrastrukturális munkálatokat kezdene, és például a Duna esetében érdemesebbnek tartja a vasúti szállítás, mint a hajózás fejlesztését.

Az ivóvíz világszintű fogyasztása kétszer olyan gyorsan növekszik, mint az emberiség létszáma, ami azt jelenti, hogy 2025-ben az emberek több mint 60 százaléka olyan helyen él majd, ahol a stockholmi környezetvédelmi intézet becslése szerint komoly gondokat okozhat a vízellátás. A válság túlmutat a megvizsgált tíz folyamon, de ez a jelentés is jól tükrözi, hogy a növekvő igényeink kielégítése közbeni féktelen növekedés a természet képességeit fenyegeti – emlékeztet Pittock.

Küzdelem a vízhiánnyal

A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték: az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. A cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. Az idei világnap mottója: „Küzdelem a vízhiánnyal” – az egyre szorítóbb és globális problémára, a vízkészletek ésszerűtlen használatára kíván figyelmeztetni.

Az UNESCO szerint a Duna fő problémái a közlekedés és a gátépítés. A folyót körülvevő ártér a 19. század óta károsodott és a folyómeder minden további változtatása veszélyeztetheti az ivóvízforrásokat és növeli az áradások kockázatát.

<b>Milliárdan víz nélkül

Bolygónk nagyjából 70 százalékát víz borítja, ám ennek mindössze három százaléka a szárazföldi élethez elengedhetetlen édesvíz – hívja fel a figyelmet a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács. Azok, akik megengedhetik maguknak, naponta 119 liter vizet is elhasználnak a háztartásban, például autómosásra vagy medencék feltöltésére.

A Föld másik oldalán eközben 1,1 milliárd ember nem jut hozzá a mindennapi életükhöz szükséges tiszta vízhez. A vízkészletek helytelen felhasználása világszerte természeti katasztrófákhoz vezetett: az elmúlt száz év során a Föld lápjainak fele tűnt el, aminek drámai hatása volt a természetre és annak sokszínűségére, ami veszélybe sodorja az ember túlélését is.

Riasztó példa

A Kazahsztán és Üzbegisztán határán található Aral-tavat körülvevő földek egyre nagyobb részét művelték meg az ott élő emberek: a tavat tápláló folyókat eltérítették, és szinte teljesen lecsapolták. A víz szintje csökkenni kezdett, és a megmaradt víz egyre sósabbá vált, ami hatalmas károkat okozott az állatvilágban. A homokviharok szétterítették a sót az ültetvényeken, és a farmerek csak úgy tudtak küzdeni ez ellen, hogy hatalmas mennyiségű vízzel átmosták a földeket. Ez a víz visszajutott a tóba, ami így szélsőségesen sóssá, növényvédőszerekkel és trágyával fertőzötté vált.

Az ördögi körből nem volt kiút, és a kormányok csak akkor vették komolyan a tudósok figyelmeztetését, amikor rádöbbentek, hogy a tó déli részét már nem lehet megmenteni. Ekkor felhúztak egy állandó gátat, ami megpecsételte a déli rész sorsát. Most hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy feltöltsék az Aral-tó északi maradékát, ami várhatóan stabilizálná a kontinentális éghajlatot, és életre keltené a faunát.

A vízkrízis környezeti következményei Üzbegisztánban még mindig nagyjából 400 ezer négyzetkilométernyi területen érzékelhetőek. Ezekben az országrészekben a csökkenő vízmennyiség és a növekvő sótartalom oda vezetett, hogy a lápok és tavak területe helyenként 85 százalékkal csökkent. A kiszáradás a tajga erdőségeit is megtizedelte.
fn.hu

Tartalom átvétel

  Friss tartalmak listája itt (katt ide)